AM: jogászok segítik az erdőgazdálkodókat

A magyar erdőgazdálkodók szigorú jogszabályi keretek között tevékenykednek, amely garantálja a magyarországi erdők használatának fenntarthatóságát – mondta az Agrárminisztérium közleménye szerint a tárca erdőkért és földügyekért felelős államtitkára “Az erdőgazdálkodás aktuális jogi kérdései” című konferencián, amelyen megalakult a jogász szakembereket tömörítő Lex Silvarum Jogászok az Erdőkért Egyesület.

Zambó Péter kiemelte: a gazdálkodókat az erdők védelmére ösztönző és abban segítő jogszabályi környezet kialakítása, az erdőgazdálkodó szervezetek megfelelő működése komoly jogászi munkát igényel, amelynek sikerességéhez alapos szakismeretekre van szükség.
Ebben nyújt segítséget a Gremsperger Ügyvédi Iroda és a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda szervezésében megrendezett, “Az erdőgazdálkodás aktuális jogi kérdései” című jogi szakmai-tudományos konferencia, amelynek védnöki tisztét az Országos Erdészeti Egyesület és a Pilisi Parkerdő Zrt. töltötte be. A konferencián mintegy 70 gyakorló jogász és erdőgazdasági vezető vett részt azzal a szándékkal, hogy a szakemberek között előremutató párbeszéd alakuljon ki az erdészeti igazgatási kérdésekben.
Magyarország erdőgazdálkodásában mintegy 1800 erdészeti főtevékenységgel bejegyzett gazdasági szervezet (köztük 21 állami erdészeti társaság, 850 erdőbirtokossági társulat, 750 erdészeti szolgáltató és körülbelül 150 egyéb erdőgazdálkodó társaság) és több mint 1700 egyéni vállalkozás működik (10 százalékuk erdőgazdálkodó, 90 százalékuk erdészeti kivitelező).
A konferencián megfogalmazódott, hogy a meglévő erdők megőrzésével és jelentős területi növelésével kapcsolatos kormányzati klímavédelmi célkitűzések megvalósításához stabil, egyre erősödő, érdekeit megvédeni képes erdőgazdálkodói rétegre van szükség. A rendszeres időközönként megrendezett szakmai konferencia mellett ebben segít a Lex Silvarum Jogászok az Erdőkért Egyesület megalakulása. A civil szervezet célja az erdőkhöz, a vadgazdálkodáshoz, az erdészeti-vadászati igazgatáshoz kötődő jogi feladatok megismertetése és népszerűsítése, továbbá az erdészeti igazgatás által érintettek véleményének összegyűjtése és érdekeik megjelenítése a megfelelő fórumokon – olvasható a minisztérium közleményében.