Koronavírus – Országos tisztifőorvos: Magyarországon is azonosították az indiai mutánst

MERS virus, Meadle-East Respiratory Syndrome coronovirus, 3D illustration

Magyarországon is azonosították a koronavírus indiai mutációját – jelentette be az országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki, online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília elmondta, a két beteg közül az egyik már felgyógyult a fertőzésből, nála könnyen lezajlott a megbetegedés, míg a másik beteg kórházban van, de nem szorul lélegeztetésre. Hozzátette: egyikük sem járt külföldön, a járványügyi vizsgálat nem derítette fel a fertőzés forrását.
Jelezte, egyre több szakmai közlemény, publikáció jelenik meg arról, hogy a vírus indiai mutációja ellen a jelenleg használt oltóanyagok hatásosak. Az indiai mutáns előbb-utóbb egyre több országban megjelenik – mondta, hozzátéve, ezért fontos, hogy mindenki védetté tegye magát a fertőzéssel szemben.
A szakember kitért arra: az oltásoknak és a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően továbbra is alacsony szinten van a járvány, a múlt héten 39 százalékkal kevesebb új fertőzöttet regisztráltak, mint az azt megelőzőn.
A 20. hét adatait ismertetve Müller Cecília elmondta, a regisztrált új fertőzöttek 21 százaléka a 40-49 éves korosztályból, 19 százaléka a 30-39 éves, 15 százaléka a 50-59 éves, 13 százaléka a 20-29 éves korosztályból került ki. A fertőzöttek átlagéletkora 42 év.
Megjegyezte, a fertőzöttek jelentős hányada az aktív munkaképes korúak közül kerül ki, ezért arra kérte az e korosztályhoz tartozókat, hogy a maguk és a családjuk védelme érdekében oltassák be magukat.
A területi eloszlást nézve a 20. héten a regisztrált esetek 14 százaléka fővárosi, 13 százaléka Pest megyei volt, 9 százaléka pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megyei. A legkevesebb fertőzöttet Nógrád, Somogy és Tolna megyében regisztrálták (2-2-2 százalék).
A 39 százalékos, országos átlagban mért esetszámcsökkenésen belül a legnagyobb arányú Somogy és Csongrád-Csanád megyében volt a visszaesés (57, illetve 53 százalék), míg Vas megyében 9 százalékkal nőtt az új esetek száma a 20. héten.
Müller Cecília megemlítette: változatlanul igaz, hogy az új fertőzöttek jelentős többségénél valamilyen egyéb krónikus betegség is társult a fertőzés mellé, és csupán öt százalékuknál nem találtak semmilyen egyéb egészségi problémát.
Hozzátette: a koronavírus szennyvízben mért örökítőanyagának koncentrációja is jelentősen csökken.
A tisztifőorvos ismertette, hogy péntekre 448 új fertőzöttet regisztráltak, 28-an meghaltak, míg kórházban lélegeztetés nélkül 999 beteget ápolnak és 121-en vannak még lélegeztetőgépen.
Müller Cecília kitért arra is, hogy egy amerikai tudományos lapban megjelent a Sinopharm-vakcina vizsgálati eredménye, amely szerint a kínai oltóanyag hatásossága 73-78 százalékos.
Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese bejelentette, hogy legközelebb jövő kedden tart sajtótájékoztatót az operatív törzs.