MNB: a Falcon-ügy érintettjei tegyenek feljelentést a rendőrségen

A jegybank arra kéri a Falcon-ügy befektetőit,  illetve azokat, akik érdemi információval rendelkeznek a témában, hogy tegyenek feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, illetve terjesszék elő polgári jogi igényüket – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán.

A közleményben felidézték, hogy az MNB piacfelügyeleti eljárást folytat a Falcon Kereskedőház Kft.-nél és a Falcon Benefit Kft.-nél, illetve egy magánszemélynél annak megállapítására, hogy végeztek-e engedély nélkül betétgyűjtést.
A vizsgált társaságok három hónap alatt 100 százalékos garantált hozamot ígértek ügyfeleiknek, ami a jogosulatlan pénzügyi tevékenység mellett a csalás és piramisjáték szervezése gyanúját is felveti – írták.
A jegybank tavaly ősszel feljelentést tett az ügyben, illetve figyelmeztetést is közzétett honlapján a cégeket illetően, továbbá azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a társaságok és a magánszemély a korábbi tevékenységet végezze. Ezt követően az MNB tudomására jutott, hogy a Falcon Benefit Kft. új bankszámlákat nyitott, és az ezekre beérkező jóváírások, kimenő terhelések szintén a társaságok piacfelügyeleti eljárásban vizsgált tevékenységéhez kötődnek. Így a jegybank azt feltételezi, hogy a társaságok tovább folytatták jogosulatlan tevékenységüket.
Az MNB az ügyfelek érdekében elrendelte az érintett bankszámlák zárolását; a zárolt számlákon fellelhető pénzeszközöket átadják a nyomozó hatóságnak – tájékoztattak a közleményben.