Orbán Viktor miniszterelnök pénteken levélben fejezte ki jókívánságait az Olasz Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Giorgia Meloni olasz kormányfőnek – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Orbán Viktor – mint írta – örömmel állapította meg, hogy a jelenlegi, különösen kiélezett nemzetközi helyzetben Magyarországot ismerő és értő, az európai keresztény értékeket védő olasz kormányfővel dolgozhat együtt olyan rendkívüli kihívások megoldásán, mint a bevándorlás és az energiaválság.
“Az elmúlt időszakban megvalósuló kétoldalú magas szintű látogatások egyértelműen jelzik kapcsolataink intenzitásának erősödését” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: együttműködésünk bővítése új távlatokat nyit védelmi, gazdasági és kulturális területen is.
“Meggyőződésem, hogy következetes munkával és közös erővel számos eredményt érhetünk el a jövőben az országaink számára kiemelt jelentőséggel bíró ügyekben” – zárta ünnepi levelét a magyar miniszterelnök.