Varga Judit: a jogállamiság fogalma önkényes politikai eszköz

A baloldal által bálvánnyá tett jogállamiság fogalma önkényes politikai eszköz, amellyel elkerülik az érdemi vitát és az ellenfél érveit meg sem hallgatják – írta az igazságügyi miniszter a Magyar Nemzet szombati számában megjelent írásában.

Varga Judit Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet a “Még egy mondat a jogállamiságról” című írására, hangsúlyozva, hogy ha az uniós kondicionalitás rendeletet egy ügyvédnek kellene alkalmaznia, nagy gondban lenne, valószínűleg el sem vállalná a megbízást.
“Ki merne tényállást felvenni egy olyan ügy képviseletében, ahol a vonatkozó jog úgy szól: aki nem tartja tiszteletben a jogállamiságot, azt meg kell büntetni” – fogalmazott a tárcavezető, mindezt ahhoz hasonlítva, mintha a büntető törvénykönyv csupán abból az egyetlen egy tételmondatból állna, miszerint “jó embernek kell lenni”.
“De ki az, aki biztosan megmondja nekünk és másoknak, hogy jó emberek vagyunk-e. A szomszéd, a rokon vagy a rosszakaró? Egyáltalán: van általános, minden helyen és időben érvényes definíciója annak, ki a jó ember?” – tette fel a kérdést Varga Judit.
A miniszter írásában aláhúzta, “nem engedhetjük, hogy a jogbiztonságot súlyosan sértő uniós jogszabály hatályban maradjon, ezért ahogy tavaly megígértük, Lengyelországgal együtt az Unió Bírósága előtt támadtuk meg a kondicionalitási rendeletet”.
Kiemelte, a “költségvetési kondicionalitási rendelet nemcsak összességében, hanem konkrét elemeiben is sérti a jogbiztonság elvét, azt, hogy egy jogszabály alkalmazása előre látható, egyértelmű és kiszámítható legyen”. “Ha ez nem teljesül, az csupán az önkényre ad lehetőséget” – húzta alá Varga Judit.