Koronavírus – Önkormányzati támogatást kaphatnak a kecskeméti árván maradt gyermekek

Kecskemét polgármesterének kezdeményezésére önkormányzati támogatást kaphatnak a városban élő árván vagy félárván maradt gyermekek.

Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP) az MTI-nek elmondta: az új rendelettel a koronavírus okozta világjárvány egészségügyi és gazdasági hatásainak enyhítésén túl a családok anyagi biztonságának megőrzését segíti az önkormányzat.
A támogatást nemcsak a vírus miatt elhunytak gyermekei kaphatják meg, hanem azok a 18 év alatti gyermekek vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező 26 év alatti kecskeméti fiatalok is igényelhetik, akik egyik vagy mindkét szülőjüket 2020. március 1. és 2021. december 31. között veszítették, illetve veszítik el és nappali oktatási munkarendben folytatják tanulmányaikat.
Az összeg havonta egy félárván maradt gyermek esetében bruttó 12 ezer forint, mindkét szülőjét elveszítő gyermek esetében pedig bruttó 24 ezer forint. A személyi jövedelemadóval csökkentett összeget a polgármesteri hivatal minden hónap tizedikéig postai úton vagy átutalással folyósítja.
A támogatás a család anyagi helyzetétől függetlenül igénybe vehető, de nem jár automatikusan, kérelmezni kell. A nevelési és képzési hozzájárulás a kérelem benyújtása hónapjának első munkanapjától egy éven keresztül jár a családnak.
A kitöltött formanyomtatványt a kecskeméti polgármesteri hivatalhoz kell benyújtani az elhunyt szülő halotti anyakönyvi kivonatának, a gyermek születési anyakönyvi kivonatának, illetve lakcímkártyájának másolatával a hallgatói jogviszony igazolásával együtt legkésőbb 2022. január 31-ig.