207 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet júliusban

Júliusban az export euróban kifejezett értéke 4,3, az importé 5,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a külkereskedelmi mérleg többlete 129 millió euróval javult, 207 millió eurót tett ki – jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az aktívum 55 millió euróval kevesebb az első becslésben közöltnél, amikor az export 5,6 százalékos és az import 7,7 százalékos csökkenését jelentette a KSH.
A forint árfolyama az euróhoz mérten 7,9, a dollárral szemben 5,7 százalékkal gyengült. A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala behozatalban 1,7, kivitelben 3,5 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A cserearány 1,8 százalékkal javult.
Az év első hét hónapjában az export 10,5 százalékkal, az import 9,7 százalékkal csökkent a múlt év azonos időszakához viszonyítva, a mérlegtöbblet 782 millió euróval kisebb, 2,253 milliárd euró volt.
Az élelmiszerexport 4,9 százalékkal nőtt, a gépek, szállítóeszközök kivitele 12,7 százalékkal maradt el a tavalyitól, ezen belül a közúti járművek exportja 23,9 százalékkal esett vissza.