A MÁV elnök-vezérigazgatója szerint átfogó fejlesztésekre van szükség

Fejlesztésekre van szükség annak érdekében, hogy a kötött pályás közlekedés fenntartható legyen, illetve a vasúti közlekedés vonzereje növekedjen, amely fejlesztéseknek a pályák korszerűsítésétől, a gördülő állomány lecserélésén és a szolgáltatások fejlesztésén keresztül az állomások felújításáig és a jó közlekedési kapcsolatok megszervezéséig kell kiterjednie – erről beszél Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a Portfolio hírportál Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia – a fővárosi közlekedés aranytartaléka című online konferenciáján csütörtökön.

Az elnök-vezérigazgató kiemelte: Budapest a magyar vasúti közlekedés legmeghatározóbb térsége, a kötött pályás útvonalakon közlekedők kétharmada érinti a budapesti elővárosi vonalakat, minden második vonat – legyen az személyforgalmi vagy teherszállító – befut a fővárosba.
Jelenleg Magyarországon a vasúti pályák mindössze 2,4 százaléka alkalmas óránként 140 kilométernél nagyobb sebességre, miközben a visegrádi országok átlaga 5-6 százalék – mutatott rá Homolya Róbert utalva arra, hogy az ország második legforgalmasabb szakaszán, a Budapest-Vác vonal fővárosi részén a vonatok alig több mint 30 kilométeres sebességgel képesek haladni.