Nagy vitákra számít a kormány az EU-ban – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Dömötör Csaba úgy fogalmazott: a vitákban „az ideológiai indíttatású politikai boszorkányüldözés” sem kizárt, de – tette hozzá – Magyarország jó biztosjelöltet állított Trócsányi László személyében. Az uniós támogatás pedig nem könyöradomány, hanem kompenzáció a nemzetállami piacok megnyitásáért – mondta.
Hangsúlyozta: az ország érdeke, hogy az EU fellépjen a bevándorlás ellen, megvédje Európa keresztény alapjait és megadja az illő tiszteletet a kelet-európai tagállamoknak. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a magyar ellenzéki pártok az Európai Parlamentben a szakbizottsági vezető tisztségek betöltésénél magyar jelöltek megválasztása ellen kampányoltak.
Dömötör Csaba megjegyezte: azzal, hogy Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökévé választották, javult a magyar érdekeknek megfelelő európai politika esélye.
A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár azt emelte ki, hogy egyetlen pártcsaládnak sincs többsége az Európai Parlamentben, most folyik a többség kialakítása, ennek része a tisztségviselők megválasztása. Magyarország számára a legfontosabb a biztonság, a migráció megállítása, a keresztény alapok, és a nemzetállamok tisztelete.