2020-ban is folytatódik és bővül a falusi otthonteremtési támogatás, január elsejétől ötmillió forintos összeghatárig áfa-visszatérítési támogatás jár a kistelepüléseken építkezőknek – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Gyopáros Alpár hangsúlyozta: a falusi lakhatási támogatási rendszer célja a Magyar Falu Program részeként az, hogy javítsák a kistelepüléseken élők életminőségét, ezen keresztül pedig lassítsák, megállítsák, illetve visszafordítsák a falvak népességcsökkenését. Mint mondta, a kormány tavaly döntött a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bevezetéséről, amely 2022 június 30-ig biztosan rendelkezésre áll az otthonteremtés előtt álló fiatalok számára. Hozzátette: megközelítőleg 2500 településen lehet igénybe venni a falusi csokot, amely – a gyermekvállalástól függően – akár tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást is jelenthet. November végéig több mint ötezer támogatási igényt fogadtak be a pénzintézetek – tette hozzá. A kormánybiztos szerint tehát mindössze néhány hónap alatt, átlagosan és településenként legalább két-három család is volt, akik csökkenő népességgel rendelkező településen szeretnének letelepedni. A falusi csokot három vagy háromnál több gyermeket vállalók igényelték vásárlásra, korszerűsítésre. Vásárlás, korszerűsítés esetén a vissza nem térítendő támogatási igény átlagos mértéke 7,7 millió forint volt. Emellett nagyon sokan igényelték a támogatást a meglévő otthonuk korszerűsítésére, itt az igénylés átlagos mértéke 2,5 millió forint volt. Gyopáros Alpár „szemenszedett hazugságnak” nevezte, hogy az ellenzék állítása szerint a falusi csokot a Balaton-felvidéken és a budapesti agglomerációban veszik igénybe. Felhívta a figyelmet arra, ezen települések zömében nem is lehet igénybe venni a támogatást, ugyanis a falusi csok csak ott igényelhető, ahol tartósan csökken a népesség, ez pedig nem jellemző a Balaton-felvidékre és a fővárosi agglomerációra. A falusi csok igénylésének eloszlásáról szólva elmondta, egyenletes, de kifejezetten sok igénylés érkezett az észak-keleti országrészből, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyéből, valamint Baranya megyéből, ahol sok az apró, felzárkózó település. A kormánybiztos a támogatás bővítéséről szólva kiemelte: 2020. január 1-jétől lehetőség van ötmillió forintig áfa-visszaigénylésre a falusi csokos településeken. Ezt nemcsak új ház építésére, hanem meglévő otthon korszerűsítésére, felújítására, bővítésére lehet igénybe venni. Hangsúlyozta: az áfavisszaigénylés-támogatás gyermekvállalástól és korhatártól függetlenül igényelhető, az áfa-visszaigénylést pedig a falusi csokkal együtt is fel lehet használni. Megjegyezte azt is, az esetleges visszaélések kiszűrésében szerepet játszanak a pénzintézetek, a települési jegyzők, a kormányhivatalok, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is.