Orbán Balázs: sokan komoly karriert futottak be a közigazgatási ösztöndíjasok közül

Nagyon magas, mintegy 80 százalékos a továbbfoglalkoztatási arány a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramban részt vevők körében, sokan komoly karriert futottak be – mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

Orbán Balázs hozzátette, a régebbi ösztöndíjasok között van közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár, kabinetfőnök, főosztályvezető, osztályvezető.
Az államtitkár emlékeztetett: 2010 után indult a közigazgatási ösztöndíjprogram azzal a céllal, hogy a 30 év alatti, diplomás, nyelveket beszélő fiatalok megtalálják a helyüket a közigazgatásban. 2018-ban úgy döntöttek, hogy átalakítják a programot, megemelték az ösztöndíj összegét, az ösztöndíjasok szakmai fejlődését a program ideje alatt egy mentor segíti.
A 2019-es évfolyam hétszeres túljelentkezése azt mutatja, ez jó döntés volt – mondta Orbán Balázs. Közlése szerint a jelentkezők között vannak, akik multinál kezdtek, de úgy gondolják, hogy sokkal vonzóbb a köz érdekében tevékenykedni, vannak, akik vidékről szeretnének szerencsét próbálni, s olyanok is, akik külföldről jönnének haza.
Előfeltétel a felsőfokú végzettség, a nyelvismeret és a 30 év alatti kor. A jövő év elején induló programra október közepéig lehet jelentkezni. Utána egy többkörös folyamatban választják ki az ösztöndíjasokat. A 10 hónapos programban 7 hónapot valamelyik központi közigazgatási szervnél lehet eltölteni, 3 hónapot pedig külföldön – ismertette az államtitkár.