Soltész: 1,6 milliárd forintra pályázhatnak a nemzetiségek

Kiírták a nemzetiségi önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek tevékenységét támogató pályázatokat 1,6 milliárd forint értékben – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Soltész Miklós hangsúlyozta: a pályázatok célja, hogy támogassák a magyarországi nemzetiségek megmaradását, segítsék nyelvük, kultúrájuk és vallásuk megőrzését.
Pályázni három területen lehet: működésre, kulturális tevékenységre és anyaországi  táborokra.
A nemzetiségi civil szervezetek működésére összesen 500 millió forint, a civil szervezetek kulturális tevékenységének támogatására 700 millió forint, anyaországi táborozásra 400 millió forint pályázati forrást különítettek el – ismertette az államtitkár.
Soltész Miklós kitért arra: a kulturális tevékenységeken belül – a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve – kiemelten szeretnék támogatni a nemzetiségek hitéletét erősítő programokat, keresztek állítását és felújítását.
Az államtitkár szólt arról: 2010-től 2020-ig ötszörösére emelkedik a nemzetiségek támogatása, ennek részeként nőttek a nemzetiségek pályázati forrásai is.
Ilyen mértékű támogatásnövekedésre korábban sem Magyarországon, sem a térségben nem volt példa – mondta.
Hozzátette: a kormány vallja, hogy Magyarország akkor tud hosszú távon békében élni a körülötte élő nemzetekkel, ha a magyar nemzetiségpolitika erős.
Erdélyi Rudolf Zalán, a pályáztatást lebonyolító Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója ismertette: a pályázati kiírások megtalálhatók a bgazrt.hu oldalon. Pályázni elektronikusan kell, a működési pályázatok benyújtására 30 nap, a másik két kategória pályázatainak beadására 60 nap áll rendelkezésre.
Megjegyezte: az alap a pályázatok elbírálásakor vizsgálja, hogy korábbi pályázati elszámolási kötelezettségeinek eleget tett-e a pályázó.
Bátori Zsolt, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke arról beszélt: az elmúlt években nagyságrendileg emelkedtek a nemzetiségek pályázati forrásai. Reményét fejezte ki, hogy az új pályázati lehetőségek tovább segítik a nemzetiségi közösségek életét.
Radványi Gábor (Fidesz-KDNP), X. kerületi alpolgármester arról beszélt: a kerületben két nemzetiség kivételével valamennyinek van önkormányzata, így Kőbányán színes a nemzetiségi kulturális élet.
Hozzátette: a nemzetiségi önkormányzatok munkájának köszönhetően a közelmúltban két új testvérvárosa is lett a kerületnek, egy görögországi és egy lengyelországi.