Szijjártó: a kulturális együttműködés kiváló hátország a kapcsolatok fejlesztéséhez

Magyar Kulturális Intézet nyílt Tokióban, a megnyitón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a kulturális együttműködés kiváló hátországot jelent a politikai és gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez.

A tárcavezető beszédében felidézte: 150 évvel ezelőtt az Osztrák-Magyar Monarchia és Japán szerződést kötött barátságukról, a kereskedelemről és a hajózásról – ezt ma úgy mondjuk, hogy felvették a diplomáciai kapcsolatokat.
Százötven év kifejezetten hosszú idő, viszont ezen hosszú idő fejleményei feljogosítanak arra, hogy elmondjuk: Japán és Magyarország kapcsolatai soha nem voltak olyan jók, mint most – közölte. Hozzátette: ennek legfontosabb oka, hogy a kapcsolatot mindig a kölcsönös tisztelet jellemezte.
Szijjártó Péter kiemelte: a két ország között a földrajzi távolság nagy, ezért együttműködésüknek stabil alapot kell adni, amelyet leginkább az emberek közötti kapcsolat tud biztosítani, ezt pedig az oktatással és a kultúrával lehet a legjobban építeni. Ebben óriási segítség, hogy Japán és Magyarország kultúrája is rendkívül gazdag, oktatási színvonala pedig magas – vélekedett.
Megjegyezte: a Magyarországon tanuló japán fiatalok összekötik a két országot, a kétoldalú kapcsolatok mellett elkötelezetten fognak dolgozni.
A külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország idén igyekezett méltó módon megemlékezni a diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulójáról, kulturális, tudományos és gazdasági témájú rendezvényeket szerveztek.
Kitért arra: Japánban a magyar opera- és operettelőadásokat nagy érdeklődés övezi, Kodály Zoltánra fontos összekötő kapocsként tekintenek a két ország zeneművészete között, és a magyar zeneműveket jól ismeri a japán közönség. Emellett más művészeti ágak is rendszeresen bemutatkoznak – tette hozzá.
Szijjártó Péter kiemelte: a Magyar Kulturális Intézet megnyitásával újabb lehetőséget teremtenek a kapcsolatok fejlesztésére, és ezzel már 26-ra nő a magyar kulturális intézetek száma a világon.
Elmondta: Japán és Magyarország a változások közepette is folyamatosan erősödik, két olyan országról van szó, amely büszke nemzeti identitására, kultúrájára és történelmi hagyományaira, és csak az ilyen országok lehetnek erősek. Mindez pedig jó alapot ad ahhoz, hogy Magyarország és Japán tovább építse kapcsolatait – fogalmazott.