Szijjártó: a román államfő szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek

Románia elnöke szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek, amikor megakadályozza egy új határátkelőhely létesítését a két ország között – írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken közösségi oldalán.

Szijjártó Péter arra reagált, hogy  Klaus Iohannis alkotmányossági óvást emelt a Kübekháza és Óbéb (Beba Veche) közötti közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen.
“Románia elnöke, sajnos, szélsőségesen magyarellenes politikus” – írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter.
Hozzátette: Klaus Iohannis “folyamatosan belekeveri Magyarországot és a magyar kormányt a romániai választási kampányba”, mostani döntésével “szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek”, és olyan ügyet akadályoz, amely mind a magyar, mind a román embereknek fontos.
A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a két ország határán nyitott határátkelőhelyek nemcsak szimbolikus, hanem gyakorlati jelentőségűek is, közelebb hozzák egymáshoz a határ két oldalán élő közösségeket, és napi szinten könnyítik meg a környéken élők életét.
“Egy új határátkelő létrehozásának megvétózása nem mást jelent, mint két nemzet egymáshoz való közeledésének szándékos akadályozását” – közölte Szijjártó Péter.
A miniszter hangsúlyozta: a magyar kormány továbbra is elkötelezett a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése mellett, mivel ez az Erdélyben és Székelyföldön élő magyarok érdeke is.