A Budapesti Víz Világtalálkozó alkalmával Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter afrikai vízügyi miniszterekkel tárgyalt; magyar technológiák segítségével százezrek jutnak tiszta ivóvízhez Afrikában – közölte Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.
A sajtófőnök emlékeztetett: az elmúlt években a magyar vízügyi vállalatok komoly eredményeket értek el az afrikai kontinensen. Ghánában, a 2,5 millió lakosú Kumasi városában 2019 tavaszán megkezdődött az első magyar szennyvíztisztító-telep építése, amely több mint 100 ezer ember életminőségét javítja jelentősen azáltal, hogy csökkenti a felszíni és a felszín alatti vizek szennyeződését, valamint a szennyezett ivóvíz okozta megbetegedéseket – magyarázta.
Kitért rá: Szijjártó Péter és Cecilia Abena Dapaah ghánai vízügyi miniszter tárgyalásán a ghánai tárcavezető elismerését fejezte ki a magyar vízügyi szakembereknek. Az afrikai országban két újabb víztisztítási projektet is magyarok valósíthatnak meg – tette hozzá.
Arról is beszámolt, hogy Szijjártó Péter és Sam Cheptoris ugandai víz- és környezetügyi miniszter megbeszélésén áttekintették a 16 millió euró összértékű nemzetközi gazdaságfejlesztési együttműködési program megvalósítását. A program része a Rwamwanja menekülttábornak biztosítandó víztisztító berendezés, így legalább 200 ezer ember jut majd tiszta ivóvízhez a magyar víztisztító egységek segítségével a legnagyobb ugandai menekülttáborban.
Kiemelte: Uganda a migráció szempontjából kulcsfontosságú, az országban élő menekültek száma meghaladja a másfél milliót, így a magyar víztisztítási technológiák komoly segítséget jelentenek az országnak.
Szijjártó Péter a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy Európának az az érdeke, hogy Afrika népességmegtartó ereje és képessége növekedjen. Uganda ebből a szempontból kiemelt partner, hiszen a kelet-afrikai térség stabilitását garantálhatja.
A Rwamwanja menekülttábor víztisztító berendezését még az idén üzembe helyezik.
A sajtófőnök közölte: Szijjártó Péter találkozott továbbá Ahmed Abdullah Mohammed Al Shehhi ománi vízügyi miniszterrel, a tárcavezetők áttekintették a két ország energia- és vízügyi együttműködését, valamint egyeztettek a közelgő magyar külügyminiszteri látogatás részleteiről.