Idén is magyarországi premierek alkotják a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nagyjátékfilmes programját. A mustra szeptember 13-tól 21-ig tart, Bille August Oscar-díjas rendező lesz a díszvendég és az életműdíjas.
„A nagyjátékfilmes versenyprogramban tizenhat alkotás szerepel, szinte a világ minden tájáról. Láthatnak a nézők indiai vígjátékot, komoly társadalmi drámákat, Robert Pattinsont A világítótorony főszerepében és lesz egy magyar mozi is, Tóth Barnabás Akik maradtak című munkája” – mondta Bíró Tibor, a CineFest fesztiváligazgatója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
A nem versenyszekcióban, a Kitekintőben az elmúlt időszak nagy filmfesztiváljai, Berlin, Cannes, Locarno, Karlovy Vary egy-egy kiemelkedő alkotása szerepel. A kisjátékfilmek között 33 mű versenyez, a CineNewWave fiatal magyar alkotók munkáit mutatja be.
Új kategória idén a CineDocs, amelyben egészestés dokumentumfilmek versenyeznek, köztük három magyar mű: Bársony Katalin Csillagfény távolság című alkotása, amely Balázs József roma dzsessz zongoristáról szól, Almási Tamás Folyékony aranya, amely a tokaji aszút mutatja be, illetve Lerner János Vadonvilág – Gróf Széchenyi Zsigmond nyomában című rendezése. Bíró Tibor elmondta, hogy a CineDocs-ban két Oscar-díjas alkotó filmje lesz látható: Asif Kapadiáé Diego Maradonáról, a futballsztárról, Ron Howardé Luciano Pavarotti operaénekesről szól.
Mint elhangzott, a CineClassics keretén belül emlékeznek meg a száz éve született színészóriásról, Bessenyei Ferencről, a televíziós tartalmak értékesítésére idén is lesz Miskolci Nemzetközi Filmvásár, és a CineFest keretében először tartja Magyarországon éves közgyűlését a Filmújságírók Nemzetközi Szövetsége, a FIPRESCI.
A szervezők szerdán arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a miskolci filmfesztivál díszvendége és életműdíjasa Bille August Oscar-, Golden Globe- és Arany Pálma-díjas dán rendező. A CineFest életműdíját a nyitónapon, szeptember 13-án adják át számára, majd a fesztivál nyitófilmjeként levetítik A nyomorultak című alkotását.
A 70 éves Bille August 1987-ben bemutatott rendezésével, a Hódító Pellével Arany Pálmát, Golden Globe-ot és a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat is elnyerte. A Hódító Pellét szeptember 14-én az Uránia teremben láthatja a közönség, a vetítést közönségtalálkozó követi Bille August részvételével. Az Ingmar Bergman forgatókönyve alapján vászonra vitt alkotását, a Legjobb szándékokat, amely 1992-ben Cannes-ban ismét Arany Pálmát hozott Bille Augustnak, szeptember 15-én vetítik az Uránia teremben. A vetítés előtt a rendező rövid bevezetőt mond, de Bille August
mesterkurzust is tart a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon.