Folytatódik az Országos Mentőszolgálat Legyél hős! elnevezésű önkéntes programja – mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
Kifejtette: a program, amelyet 2018-ban indították az Emberi Erőforrások Minisztériumával az egészségügyi terület népszerűsítését és a tudatos pályaválasztás erősítését célozza, amelynek elősegítése érdekében az önkéntesek mentőápolói ismeretet sajátítanak el, idegen nyelvi órákon vesznek részt, valamint különböző munkafolyamatokba kapcsolódnak be szakmai felügyelet mellett. A részt vevő fiatalokat próbálják integrálni a mentőszolgálat életébe – jegyezte meg. Nagyjából egy hónap után már aktívan részt is vehetnek a napi munkavégzésben és a háttértámogatásban.
Az első, több mint 50 jelentkező közül 12-en már a mentőszolgálatnál folytatják a munkájukat. A programba bárki bármikor becsatlakozhat. Várják a 18 és 22 év közötti jelentkezőket – emelte ki a főigazgató.
Csató Gábor felhívta a figyelmet arra is, hogy jövő szombaton tartják a fővárosi Városligetben a mentőnapot, ahol a bemutatók mellett az újraélesztést is meg lehet tanulni.
A főigazgató elmondta: évente nagyjából 1,2 millió emberen segítenek a mentők. 2019 első felében kétszer annyi életet mentettek meg, mint 2016 első felében. Ez köszönhető többek között annak, hogy protokollizálták a mentésirányítást, így már kötelező a telefonon keresztül segíteni az újraélesztést, illetve a „Szív city” alkalmazásnak, valamint a hősképző programnak, amelynek révén már több tízezer ember alkalmas arra, hogy segítséget nyújton – sorolta.