Hétfőn napközben még melegebb lesz, kedden viszont egy hidegfront hoz lehűlést, a hét második felében azonban többfelé is lehetnek 20 fok körüli maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
Hétfőn a déli, kora délutáni órákig derült idő várható, majd észak felől fátyolfelhőzet érkezik, illetve már gomolyfelhők is képződhetnek, de csapadék estig még nem valószínű. Napközben a főváros környékén, az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön megélénkül, néhol megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de az északi völgyekben, a Nyírségben és a Duna-Tisza közén 2-4 fok is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 24 és 29 fok között várható.
Kedden északon lehet több-kevesebb napsütés. Eleinte több helyen várható eső, zápor, később a csapadék egyre inkább a déli, délnyugati területekre korlátozódik, főként arrafelé néhol zivatar is előfordulhat. Elsősorban az északi, északkeleti megyékben megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódik a szél. A minimumhőmérséklet 11-17, a maximumhőmérséklet 17 és 25 fok között valószínű.
Szerdán a többórás napsütés mellett csupán egy-egy rövid zápor fordulhat elő. A déli, délnyugati határ közelében azonban felhős maradhat az ég, és főként a nap első felében akár tartósan is eshet. Nagy területen megerősödik, az Alpokalja térségében viharossá is fokozódhat a szél. A leghidegebb órákban általában 6-11 fok lesz, de a szélvédettebb északi völgyekben ennél hűvösebb is lehet a hajnal. Napközben 16-20 fokig melegszik a levegő.
Csütörtökön és pénteken napos idő várható, csupán elvétve fordulhat elő futó zápor. A minimumhőmérséklet csütörtökön általában 3-8 fok között alakul, de a szélvédett északi völgyekben, fagyra hajlamos területeken ennél hidegebb is lehet, talaj menti fagy is előfordulhat. Pénteken jellemzően 5 és 10 fok között alakulnak a minimumok. A nappali maximumok csütörtökön és pénteken is 14-18 fok között várhatók.
Szombaton és vasárnap többnyire derült vagy gyengén felhős időre van kilátás sok napsütéssel, csapadék nélkül. A leghidegebb órákban szombaton általában 5-10, vasárnap 5-12 fok lesz, de a szélvédett, hidegre érzékeny területeken szombaton jóval hidegebb is lehet, talaj menti fagy is előfordulhat. Szombaton napközben 15-20, vasárnap 17-23 fokig melegszik a levegő.