Kis- és középvállalkozások kapnak lehetőséget visszatérítendő támogatásra

Elindult a „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása” című új pályázati felhívás társadalmi egyeztetése, amely egy újszerű, feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti majd a vállalkozások versenyképességének javítását – mondta a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek.

Rákossy Balázs hozzátette: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében Magyarországon elsőként elinduló finanszírozási formát, a feltételesen visszatérítendő támogatást alkalmazó felhíváshoz hasonló elven működő pályázat az Európai Unióban egyedül Portugáliában érhető el .
A 2 milliárd forint keretösszegű kiírás keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások várhatóan 5 és 40 millió forint között igényelhetnek támogatást új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek kialakításához, valamint ezekhez kapcsolódó információs technológia-fejlesztéshez.
A konstrukció keretében a támogató által előre meghatározott eredményességi célok visszamérésével vetik össze a pályázó teljesítményét a projekt megvalósítását követő fenntartási időszakban a beadáskori állapothoz képest. Ezen eredményességmérési szempontok teljesítésének végén születik döntés a visszatérítési arány mértékéről, azaz a pályázó részleges vagy teljes felmentést kaphat az előzetesen kiutalt visszatérítendő támogatás vissza fizetése alól – ismertette Rákossy Balázs.
Az államtitkár kiemelte, hogy a tervek szerint az eredményességhez kötött visszatérítési arány miatt, a kedvezményezettek kiemelt figyelmet fordítanak majd a gazdálkodásukra jelentős hatással bíró projektek hatékony végrehajtására.
A feltételesen visszatérítendő támogatási forma alkalmazásával olyan fejlesztések támogathatóak, amelyek eredményeképpen a kedvezményezettek a saját múltbeli pozíciójukhoz képest mérhető fejlődést érnek el – tette hozzá.
Hangsúlyozta: amennyiben a pályázat tapasztalatai visszaigazolják a várakozásokat, és sikereket ér el ez az új támogatási forma, akkor a jövőben várhatóak hasonló pályázati kiírások magasabb keretösszeggel is.
A társadalmi egyeztetés keretében beérkező javaslatokat 2019. szeptember 2-ig várják a palyazat.gov.hu honlapon.