Szijjártó: veszélyt jelent a fegyverszállítások engedélyezése

Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások betiltása a biztonságot, „azok esetleges engedélyezése – ahogy a baloldal szorgalmazza – pedig a veszélyt jelenti” – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter bejegyzésében kifejtette, „amióta háború zajlik Ukrajnában, itthon folyamatosan vita tárgya az, hogy milyen álláspontot képviseljünk Magyarország békéjének, biztonságának megőrzése érdekében”.
„A kormány világos döntéseket hozott: nem küldünk sem katonát, sem fegyvert, és nem engedjünk azt sem, hogy rajtunk keresztül szállítsanak halált okozó fegyvereket Ukrajnába” – fejtette ki.
A „baloldal ezzel ellentétes álláspontot képvisel – folytatta -: ők küldenének fegyvert, sőt akár katonákat is, a fegyverszállítmányok áthaladásának tilalmát pedig egyenesen árulásnak nevezték”. „Holott ez utóbbi veszélyességéről – ha korábban nem voltak vele tisztában – tegnap végérvényesen meggyőződhetett mindenki: az oroszok támadást intéztek egy Lengyelországtól alig húsz kilométerre fekvő támaszpont ellen, ahol szakértők szerint külföldről érkezett fegyverszállítmányokat tároltak” – közölte a külügyminiszter.
Hangsúlyozta: reméli, most már mindenki érti, „ha nem tiltottuk volna be a fegyverszállítmányok áthaladását Magyarországon, akkor azok átadására a magyar-ukrán határon került volna sor, az pedig a tegnapihoz hasonló támadás veszélyét okozta volna Kárpátalja területén, a magyar-ukrán határ közelében”.
„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – jelentette ki.
Szijjártó Péter aláhúzta, „mi világosan döntöttünk és ki is tartunk a döntésünk mellett: Magyarország nem sodródhat bele a háborúba!”.