Cselgáncs Grand Slam – Pupp Réka negyeddöntős

Az 52 kilogrammos Pupp Réka első győzelmével bejutott a negyeddöntőbe pénteken a budapesti Papp László Sportarénában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs Grand Slam-viadalon.

Az ötkarikás selejtezősorozat első európai állomásának nyitónapján 12 hazai dzsúdósnak szurkolhatott a közönség. A legnagyobb érdeklődés a kétszeres Grand Slam-győztes, olimpiai ötödik Pupp Rékát övezte, aki a világranglistán elfoglalt második helye révén első kiemeltként lépett tatamira. Erőnyerőként kihagyta a nyitókört, a 16 között pedig a kanadai Kelly Deguchi várt rá, aki megnyerte az elmúlt két Pánamerikai bajnokságot. A japán születésű rivális nővére, Christa egy súlycsoporttal feljebb világbajnoki címet szerzett.
Az Atomerőmű SE 26 éves sportolója alaposan megküzdött három esztendővel fiatalabb ellenfelével, és az első értékelt akcióig tartó hosszabbításból is bő két perc telt el, amikor végre sikerült felborítania Deguchit, így ipponnal nyert. A nyolc között a világ- és Európa-bajnok Braun Ákos tanítványa a kínai Pen Liuval száll szembe.
Ami a nyitónapon érdekelt többi hazai dzsúdóst illeti, 60 kilogrammban Feczkó Csanád és Farkas Bence egy győzelem után kikapott, míg Naji Dávid és Andrási Márton nyeretlenül zárt. Ugyanígy járt 66-ban Gombás Bálint, Máthé Bence és Vida András, mint ahogy 48-ban Beringer Fatime is. Az 52 kilósoknál Gyertyás Róza és Keller Rebeka sem nyert meccset, 57-ben viszont Kovács Kitti remek győzelemmel kezdett, aztán egy válldobásra kapott vazaarival megállította őt a világbajnok kanadai Jessica Klimkait.
A második magyarországi Grand Slamen 61 ország 406 versenyzője lép tatamira. Az első GS-viadalra 2020-ban még zárt kapuk mögött került sor a koronavírus-járvány miatt, ezúttal pedig részleges buborékot alakítottak ki a szervezők, ugyanis a résztvevők sportcélokra – versenyzés, edzés, futás, mérlegelés – elhagyhatják a szálláshelyüket.