Európa-liga – Vécsei: reális esélyünk van szintet lépni

Az AS Monaco elleni csütörtöki Európa-liga csoportmérkőzés egyetlen gólját szerző Vécsei Bálint szerint a Ferencváros labdarúgócsapatának reális esélye van arra, hogy továbbjusson, s ezzel szintet lépjen.

„Az egész mérkőzést végig kontrolláltunk, nyilván voltak lehetőségeik, de nekünk is megvoltak a helyzeteink az elején. Nem volt annyira intenzív meccs, mindkét csapatnak inkább a kontrákkal voltak lehetőségeik” – nyilatkozta a meccs hőse a mérkőzés után a vegyes zónában.
A középpályás megjegyezte, talán karrierje legfontosabb gólját szerezte:
„A Lugano színeiben a Bukarest ellen is volt egy gólom, de ez most még fontosabb, hiszen így valós esélyünk van arra, hogy továbbjussunk és szintet lépjünk.”
Botka Endre arról beszélt, hogy ezúttal kevesebb volt az előrejáték, de végig rendkívül türelmesek voltak, és kivárták az egyetlen esélyüket, amit berúgtak. Kiemelte a csapategység fontosságát, hogy egy-egy hibát a társak azonnal kijavítanak. A válogatott védő elmondta, nagyszerű, hogy két meccsen hat pontot szereztek, de nem szabad elkövetniük azt a hibát, hogy úgy érezzék, „rendben vannak”.
„Nagyon sok van még ebben a csapatban, miért ne mutassuk be minden meccsen, hogy képesek vagyunk győzni, és akár jóval több ponttal zárni a csoportot” – tette hozzá Botka.
Kristoffer Zachariassen szerint igazi csapatmunka volt a csütörtök esti győzelem, a kapustól a csatárokig mindenki kivette a részét a sikerből. Megjegyezte, a következő mérkőzéseken is a győzni szeretnének, és továbbjutni a csoportból.
A Ferencváros a harmadik fordulóban, október 6-án a szerb Crvena zvezda otthonába látogat.