Kajak-kenu-vb – Sikeres magyar rajt, döntőben a 200-as női kajakpáros

Jól kezdődött magyar szempontból a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság, a 200 méteres női kajakpárosok első előfutamában második lett a hazai duó, ezzel egyből bejutott a pénteki döntőbe.

A 20 éves Lucz Anna és a 23 éves Kiss Blanka remekül rajtolt, és bár végül kikapott a szlovénok kettősétől, második helyével magabiztosan lépett tovább a legjobb kilenc közé.
„Az eleje nagyon jól sikerült, utána azonban elkezdtünk egy kicsit billegni, ezen még lehet javítani” – mondta a parton Lucz Anna, aki csakúgy, mint párostársa, az UTE versenyzője. Kiss hozzátette: nagyon nehéz dolguk lesz majd a fináléban, most pihennek, és elsősorban mentálisan próbálnak majd felkészülni a pénteki versenyre.
A magyar csapatnak már van egy másik döntős hajója is, női K-2 1000 méteren ugyanis a kevés nevező miatt nem rendeznek előcsatározásokat, így Hagymási Réka és Medveczky Erika duója csak a fináléban száll vízre, ugyancsak pénteken.
Közben a paraverseny nyitányán a 16 éves, tavasszal Európa-bajnok Kiss Péter megnyerte előfutamát, a paralimpiai ezüstérmes Suba Róbert pedig harmadikként zárt első pályáján KL1 200 méteren, így mindketten bejutottak a szám pénteki fináléjába, amelyben az első hat helyezett – nemzetenként azonban csak egy versenyző – indulási jogot szerez a jövő évi, tokiói paralimpiára.