Melbourne-i tenisztorna – Bondár bravúros győzelemmel nyolcaddöntős 

A selejtezőből indult Bondár Anna a főtábla nyitókörében is győzni tudott a Melbourne-ben zajló, 239 477 dollár (78 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán, így bejutott a legjobb 16 közé.

A világranglista 92. helyezettjére szerdán a 49. Katerina Siniakova várt, akit a nyolcadik helyen emeltek ki a szervezők. A mérkőzés első szettjében kiegyenlített volt a játék, sokáig mindkét teniszező hozta az adogatójátékát, 5:5-nél aztán Bondár borította az addigi rendet, elvette riválisa szerváját, majd behúzta a sajátját.
A folytatásra Siniakova felszívta magát és gyorsan 2:0-ás előnybe került, ám nem tudta megtörni a jelenleg legelőkelőbb helyen ragsorolt magyar játékost, aki ugyan a játszmában az első két adogatójátékát elbukta, de 1:2-nél és 2:3-nál is gyorsan visszavette az előnyt, majd 3:3-as állásnál sorozatban elért harmadik brékjével lépéselőnybe került. Bondár Anna ekkor közel került a győzelemhez, 5:4-nél pedig még közelebb, de nem tudta kiszerválni a mérkőzést, melynek második szettje végül rövidítésbe torkollott. A tie break a meccs addigi képének megfelelően rendkívül szorosan alakult, végig fej fej mellett haladtak a felek, a cseh ellenfél 6-5-ös vezetésénél a szettért szervált, ám hibázott, Bondár viszont 9-8-nál élni tudott az esélyével, és jó adogatás után lezárta a kétórás meccset.
Az egyesben két, párosban viszont 14 tornán diadalmaskodott Siniakova búcsúztatása után a Hajdúszoboszló SE teniszezőjére a világranglistán 69. orosz Anasztaszija Potapova vár a nyolcaddöntőben.
“A mai mérkőzés kulcsa az volt, hogy nagyon jól szerváltam, így folyamatosan nyomás alatt tudtam tartani az ellenfelemet” – mondta a HSE sajtóosztályának. – “Egy meccset befejezni sosem könnyű, ez ma is látszott, de örülök, hogy a tie-breakben magabiztosan tudtam játszani a kiélezett szituációkban. Remélem, holnap is tudom tartani ezt a szintet, és összejöhet az újabb győzelem” – tette hozzá Bondár Anna, aki először vert meg top 50-es riválist, és továbbra is szettveszteség nélkül áll 2022-ben.
Babos Csaba, a női válogatott kapitánya a szövetség Facebook-oldalán úgy vélekedett, hogy Potapova szintén a verhető kategóriába tartozik.
“Nagy ütőerejű játékos, azonban a labdabiztonsága nem annyira jó, mint Annának, aki így remélem a következő fordulót is sikerrel veszi, és folytatja menetelését” – mondta a szakvezető.
Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
——————————————
Bondár Anna-Katerina Siniakova (cseh, 8.) 7:5, 7:6 (10-8)