Kormányzati innovációs célokat, programokat mutattak be az NKE konferenciáján

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Belügyminisztérium (BM) több innovációs célját, programját is bemutatták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) csütörtöki, Az innováció és a tudomány kapcsolata című online konferenciáján.

Gulyás Tibor, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a magyar kormány azt a célt fogalmazta meg, hogy 2030-ra Magyarország az erős innovátorok közé tartozzon. Elmondta: már jelentős előrelépést értek el például az innovációbarát környezet felépítésével, a vállalatok beruházási feltételrendszerének javításával, de a szellemi tulajdonok és az emberi erőforrások területén még komoly intézkedésekre van szükség.
Ruszin Romulusz, a HM humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta: a haderőfejlesztés során a magyar hadiipari kapacitások is erősödnek, és szólt arról is, hogy a humán erőforrás biztosítása érdekében a honvédelmi ösztöndíjrendszer reformját tervezik.
Dukai Miklós, a BM önkormányzati helyettes államtitkára előadásában bemutatta az Okos város projektet és a Vízmegtartó projektet.