Az ukrán főparancsnok szerint hirtelen nem törhetnek ki harcok ismét Kijev körül

Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka csütörtökön biztosított afelől, hogy az ukrán főváros védelmére felállították a csapatokat, így hirtelen nem törhetnek ki ismét harcok Kijev körül.

Erről a katonai vezető Bridget Brinkkel, az Egyesült Államok kijevi nagykövetével folytatott találkozóján beszélt, amelyen jelen volt Olekszij Reznyikov védelmi miniszter is – közölte a tárca sajtószolgálata.
“Február-márciusban harcok folytak Kijev mellett. Sikerült azonban megszerveznünk a főváros megbízható védelmét és kiűzni az ellenséges csapatokat. Jelenleg még tovább erősítjük a védelmet. Megfelelő csapatcsoportokat hoztunk létre a város védelmére, ezért lehetetlen, hogy a harci cselekmények váratlanul áttevődjenek Kijev közelébe” – fogalmazott Zaluzsnij. A főparancsnok szerint most a fő veszélyt az orosz erők rakétacsapásai jelentik, bár az ukrán légvédelem jónéhány rakétájukat lelövi. Emlékeztetett továbbá arra is, hogy mostanra az intenzív harcok java része Donyeck és a Luhanszk megyébe tevődött át.
Az ukrán katonai hírszerzés közben arról számolt be, hogy a déli országrészben lévő, orosz megszállás alá került Herszonban a drámaszínházban építettek ki tüzérségi lőszerraktárt az orosz erők.
“Július 11-ről 12-re virradóra teherautókat rakodtak ki a színház közelében. Jelenleg a színház helyiségeit szigorúan őrzik, a téren és a színház körüli utcákon járőröznek” – írta a hírszerzés a Telegram üzenetküldő alkalmazáson nyilvánosságra hozott közleményében. A titkosszolgálat információi szerint az orosz megszállók készülnek az úgynevezett “népszavazásra” is a régió hovatartozásáról. A megszállt Herszonba Oroszországból politikai stratégák egy csoportját várják, akiket a tervek szerint a Bordo Hotelben helyeznek el szigorú őrzés mellett.
Szerhij Hajdaj Luhanszk megyei kormányzó a Facebookon azt írta, hogy az oroszok újra akarják indítani az általuk elfoglalt Szeverodoneckben az Azot vegyiüzemet, ami azonban szerinte katasztrófához vezethet a gyártelepet ért károsodások miatt. Hajdaj szavai szerint az orosz propagandamédia a napokban adott hírt arról, hogy újraindítják az üzem működését. “A megszállók szándékosan veszélyeztetik Szeverodoneck lakosságát, és arra kényszerítik őket, hogy menjenek az üzembe dolgozni” – fűzte hozzá a kormányzó.
Hajdaj tájékoztatása szerint az üzemet magába foglaló DF Group vállalat közölte, hogy a gyárterületen bekövetkezett jelentős pusztítás és a megfelelő szakemberek hiánya miatt veszélyes az üzem újraindítása. Az üzem szinte teljes infrastruktúrája megsérült: a vízellátó és vízkezelő rendszerek, az energiaellátó rendszer, a logisztikai és vasúti létesítmények – beleértve a vasúti pályát, a raktárt, az átrakó csomópontokat -, két metanoltároló megsemmisült, négy karbamid- és ammónium-nitrát tároló létesítmény pedig károsodott. Hajdaj szerint az Azot szennyvíztisztító rendszerének tönkretétele ezen felül jelentős károkat okozott Szeverodonecknek, mert a háború előtt a cég biztosította 100 százalékban a város szennyvíztisztítását.
Eközben az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat közölte, hogy a nyugat-ukrajnai Vinnicját ért csütörtöki orosz rakétacsapások halálos áldozatainak száma 23-ra nőtt, köztük három gyerek is van. Orvosi segítséget 115-en kértek, 64 sebesült szorult kórházi ellátásra, közülük 34 állapota súlyos, öté válságos. A hatóságok tovább kutatnak túlélők után. Több mint negyven embert keresnek, akik még nem adtak életjelet magukról.