Öt frontszakaszról számolt be előrenyomulásról az orosz védelmi minisztérium

Folytatta a behatolást az ukrán védelembe Harkiv megyében az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán, és másik négy frontszakaszon is sikerült kedvezőbb állásokat elfoglalnia – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.

Az orosz hadijelentés szerint az orosz haderő az elmúlt nap folyamán 15 ukrán ellenrohamot vert vissza, az ukrán hadseregnek pedig a harci érintkezés vonalán csaknem 1900 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan. A moszkvai katonai tárca a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett három harckocsit, négy gyalogsági harcjárművet, négy páncélozott harcjárművet, négy amerikai M777-es és egy brit FH-70-es vontatott tarackot, 12 amerikai ATACMS operatív-taktikai és egy Tocska-U harcászati rakétát, HIMARS és Vilha sorozatvetők kilenc rakétáját, négy francia HAMMER irányított légibombát, két amerikai HARM radarelhárító rakétát, továbbá 103 repülőgéptípusú drónt.
A minisztérium szerint a pilóta nélküli repülőszerkezetek közül 62-t az éjszaka folyamán orosz légtérben, 57-et a Krasznodari terület fölött lőttek le. A helyi hatóságok arról számoltak be, hogy a Herszon megyei Radenszk községben egy ember életét vesztette, 16-an pedig megsebesültek, amikor dróntámadás ért egy eperszedő munkásokat szállító mikrobuszt.
A Krasznodari területen lévő Szlavjanszk-na-Kubanyi városban átmenetileg leállították az olajfinomítót, miután a létesítmény területén hat repülőszerkezet „zuhant le”. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett. Szevasztopolban több lakóház megsérült az éjszakai ukrán drón- és rakétatámadásban.
Az orosz belügyminisztérium vasárnap körözést adott ki Roman Masovec, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök helyettes kabinetfőnöke ellen. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tavaly májusban közölte, hogy őrizetbe vett egy csoportot, amely arra készült, hogy krími tisztségviselők ellen terrorcselekményeket hajtson végre. Ennek a koordinátora az FSZB szerint Masovec volt, aki az ukrán katonai hírszerzés (GUR) tisztje.