Szerb elnök: merényletet terveztek ellenem, de nem aggódom

Aleksandar Vucic szerb elnök azt állítja, ismét merényletet terveztek ellene, de nem aggódik, szerinte Szerbia biztonságos ország.

Legutóbb éppen egy évvel ezelőtt jelentette be a bűnügyi rendőrség igazgatóságának vezetője, hogy merénylet készült a szerb államfő ellen, az akkori jelentések szerint az a bűnbanda készült meggyilkolni Aleksandar Vucicot, amelyre néhány nappal korábban csapott le a rendőrség. Aleksandar Vucic először 2014-ben, miniszterelnökké választásakor hirdetett harcot a szervezett bűnözés ellen, azóta több bűnözői csoportot is felszámoltak a hatóságok. Később többször is megismételte, hogy Szerbia nem kerülhet bűnözők kezébe, és az állam nem engedheti meg, hogy bűnözői csoportok irányítsák.
A Vecernje Novosti című belgrádi napilap hétfői beszámolója szerint most az Európai Rendőrségi Hivatal, az Europol értesítette a szerb szolgálatokat, hogy egy nemzetközi bűnözői csoport támadást készít elő a szerb köztársasági elnök ellen. Aleksandar Vucic közölte, a merényletet február közepére tervezték, hozzá pedig január 14-én jutott el a tervezett támadás híre, de – mint mondta – nem kezdett aggódni, mert bízik az illetékes szervekben, amelyek teszik a dolgukat, és Szerbia biztonságos ország, a legutóbbi maffialeszámolás 2020 novemberében volt. Hozzátette: ha a támadók már benn lennének az országban, akkor nem tudna hová bújni, mert “ha meg akarsz ölni valakit, akkor meg tudod ölni”.
Véleménye szerint a merénylet célja az ország stabilitásának megingatása lehet, közvetlen kiváltó oka pedig a kábítószer-kereskedelem elleni intenzív harc.
Aleksandar Vucic közölte, az operatív értesüléseket átadó uniós ország tudta, hogy honnan érkeznek majd a fegyverek, és egy listát is átnyújtott, amelyen hét, különböző állampolgárságú ember neve szerepel. Mint mondta, ő egyiküket sem ismeri, egyikükkel sem találkozott még soha.
A szerb sajtó közlése szerint a szóban forgó bűnszervezetet a montenegrói Radoje Zvicer, a kavaci klán vezető tagja irányítja, tagjai pedig montenegrói, bosznia-hercegovinai és szerbiai állampolgárok, de más országokban is vannak segítőik. A Vecernje Novosti értesülése szerint a merényletet távcsöves puskával akarták végrehajtani február első felében, az előkészületeket pedig kábítószer-kereskedelemből befolyt pénzből finanszírozták.
A nyomozásban az összes szerb hírszerző ügynökség részt vesz, és a cél nemcsak azok elfogása, akik végrehajtották volna a merényletet, hanem segítőiké is, a legfőbb cél pedig felbujtójuk leleplezése. A belügyi szervek azt is igyekeznek felderíteni, hogy a bűnbandának voltak-e segítői az államfő közvetlen környezetében, és külföldi szervezetek részt vettek-e a merénylet tervezésében.
A merénylet híre egyebek mellett azért is korbácsolta fel az indulatokat Szerbiában, mert áprilisban előrehozott parlamenti választást és elnökválasztást tartanak az országban, és várhatóan újra Aleksandar Vucicot választják meg államfőnek, a közvélemény-kutatások pedig azt mutatják, hogy a kormányt is ismét az általa irányított Szerb Haladó Párt vezetheti.