Bakondi György: műszaki akadályrendszer nélkül nem lehet megvédeni a határt

Műszaki akadályrendszer nélkül nem lehet megvédeni a határt az illegális bevándorlóktól – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Bakondi György hangsúlyozta: nagyon fontos a kerítés, a hatóság fellépése és a jogi határzár is, hiszen ezek nélkül nincs eredményes határőrizet.
Hozzátette, hogy mindezt Európában is kezdik felismerni, és már hallani olyan hangokat, amelyek támogatást adnának a schengeni külső határ védelméhez.
Bakondi György szerint folytatni kell azt a politikát, amit Magyarország folytat a kérdésben, ugyanakkor az is fontos lenne, hogy az unió felfüggessze az országot sújtó szankciókat, és szükség van azokra a forrásokra, amelyek a műszaki akadályrendszer kiépítésének egy részét fedeznék.
Hozzáfűzte, hogy Magyarország a saját költségén mintegy 350 milliárd forintot költött erre.
Szólt arról is, hogy az illegális bevándorlók kiutasítása – a civil szervezetek fellépése miatt – aggályos.
Kérdésre elmondta azt is, hogy az idén eddig 13 ezer határsértőt fogtak el és 137 embercsempész ellen indítottak büntetőeljárást.
Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról számolt be, hogy a magyar hatóságok tapasztalatai szerint “nagyon komoly” bűnbandák tevékenykednek a határ túloldalán, s azok egymással is harcban állnak.
Ezen csak egy európai szinten is koordinált, hatékony bűnügyi együttműködés segíthet – fűzte hozzá.