A katonai temetők kérdéséről, különös tekintettel az úzvölgyi hősi temető helyzetére, a román fél által kezdeményezett kétoldalú megbeszéléseket június 26-án, szerdán tartják Bukarestben az illetékes magyar hatóságok képviselőivel – közölte az erdélyi Maszol a román védelmi minisztérium sajtóosztályának információira hivatkozva. A tanácskozásról – annak befejezése után – sajtóközleményben tájékoztatják majd a közvéleményt – tették hozzá.
A román fél két hete kezdeményezett megbeszélést a magyar minisztérium illetékeseivel. A tárgyalásokra a romániai Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) és a magyarországi Hadtörténeti Intézet és Múzeum közvetítésével kerül sor – írta akkor az MTI.
A megbeszélésen érintik a katonai temetők és emlékművek helyzetét, tekintetbe véve a két ország között 2008. március 6-án aláírt kormányszintű megállapodást, amely a Romániában levő magyar, illetve a Magyarországon levő román hadisírok helyzetét hivatott rendezni.

A tanácskozáson az úzvölgyi temető körül kialakult helyzet is terítékre kerül, a fenti megállapodás, illetve a román-magyar jószomszédi viszonyt szentesítő, 1996-ban Temesváron megkötött szerződés figyelembevételével.
Ahogy az Origo arról már több alkalommal is beszámolt, a moldvai, Bákó megyei Dormánfalva önkormányzataönkényesen román parcellát alakított ki a székelyföldi, Hargita megyei Csíkszentmárton kezelésében lévő úzvölgyi magyar katonai sírkertben.
Június 6-án pedigtöbb ezer román szélsőséges erőszakkal nyomult be a temetőbe,hogy részt vegyen annak román ortodox felszentelésén, miután a székelyföldi magyarok élőlánccal próbálták megakadályozni azt.