Agrárminisztérium: letölthető a magyar KAP a kormányzati honlapról

A támogatások okos felhasználásával a magyar agrárium termelékenysége a másfélszeresére, a hozzáadott érték a kétszeresére nőhet az évtized végére – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében az Agrárminisztérium (AM) abból az alkalomból, hogy Magyarország KAP (Közös Agrárpolitika) stratégiai terve letölthető formában elérhetővé vált a kormányzati honlapon.

Az uniós források a kiemelkedő arányú nemzeti költségvetési hozzájárulással együtt minden eddiginél nagyobb segítséget jelentenek a vidékfejlesztés, a gazdálkodók és élelmiszer-feldolgozók számára az 2027-ig tartó időszakban. Az elkövetkezendő öt év költségvetése a hazai KAP-ban összesen 14,7 milliárd euró. A tárca közleménye szerint ennek csaknem felét a magyar kormány biztosítja, az Európai Uniótól 8,4 milliárd euró forrás érkezik. A vidékfejlesztési források több mint fele, csaknem 1500 milliárd forint gazdaságfejlesztésre megy, több mint 1000 milliárd forint pedig fenntarthatósági célokat szolgál majd. Mindkettő jelentős bővülés az előzőekhez képest, csakúgy, mint a felértékelődő, tudásátadáshoz kapcsolódó kiadások kerete, amely a kétszeresére nő – ismertette az Agrárminisztérium.
A minisztérium bejelentette azt is, hogy a jövő év elejétől egy tematikus honlap ugyancsak az agrártámogatási rendszerrel kapcsolatos információk közzétételét szolgálja majd.