Az olasz egészségügyi rendszer túllépte a terheltségi küszöböt

Milánóban újra megnyitották a vásártéren felállított, koronavírusos betegeket fogadó Covid-19-kórházat, a szicíliai Palermóban tábori kórházakkal igyekeznek enyhíteni az olasz egészségügy telítettségét az omikron variáns terjedése miatt, amely a járvány minden korábbi hullámához képest több megbetegedéshez vezetett kedden.

A kedd esti adatok szerint a napi esetszám – 1,3 millió teszteléssel – túllépte a 220 ezret, és 294 beteg halt meg. Az egészségügyi minisztérium szakértőinek közlése szerint az omikron variáns terjedése még nem érte el a tetőzést, melyet a következő hetekben várnak. Egy hónappal ezelőtt a napi esetszám valamivel több mint 21 ezer volt.
A szakértők bejelentették: azt javasolták a kormánynak, hogy ne hozzák nyilvánosságra naponta az adatokat, csak hetente egyszer, a lakosság körében észlelhető aggodalmak csökkentésére. A járványadatokat 2020 február óta napi rendszerességgel nyilvánosságra hozzák.
A legtöbb új beteget továbbra is a gócpontként ismert, tízmilliós Lombardiában szűrik ki: kedden 45 ezer volt az újonnan azonosított fertőzöttek száma, miközben az ötmilliós Szicíliában 13 ezer. A szintén ötmilliós, északkeleti Venetóban az aktív fertőzöttek száma egy nap alatt több mint tizenötezerrel emelkedett, és túllépte a kétszázezret.
Országosan több mint 17 ezer Covid-19-beteg van kórházban, több mint ezerhatszázat kezelnek intenzív osztályon.
Liguriában, Piemontban és Calabriában a Covid-19-osztályok telítettsége túllépte a harmincszázalékos küszöböt, az intenzíveké a húszszázalékost, ami miatt a három tartomány hétfőtől úgynevezett narancssárga járványövezetbe léphet át. Utóbbi a régión belüli közlekedés korlátozását jelenti az önkormányzatok közötti mozgás megtiltásával.
Minden tartományban nehézséget teremtett a betegek megugrott száma: Milánóban ismét újranyitották a vásártéren kialakított Covid-19-kórházat, amely korábban oltópontként működött. A szicíliai Palermóban már három kórház parkolójában létesítettek katonai tábori kórházakat. A betegek, akik azokba sem férnek be, a mentőautókban várják meg, hogy helyet kapjanak.
Calabriában szintén a fegyveres erők nyújtanak segítséget, ahogyan már 2020 márciusában is; a dél-olaszországi tartományban azonban nem a magas betegszám, hanem a kevés kórházi hely jelen problémát.
Nápolyban egymás után állítják át a kórházi osztályokat a Covid-19-betegek fogadására. A helyi egészségügyi adatok szerint a legnagyobb gondot az ápolóhiány jelenti, mivel a személyzet húsz százaléka elkapta a fertőzést.
A sebészek keddi felhívása szerint a nem életmentő műtétek fele elmarad, mert egymás után zárják be azokat az osztályokat, amelyek nem a koronavírussal foglalkoznak.
Az olasz püspöki kar (Cei) nyilvános levélben erősítette meg a templomokban 2020 májusa óta alkalmazott járványintézkedéseket. A Cei nem tette kötelezővé, de azt ajánlotta, hogy a hívők a templomokban FFP2 típusú maszkot viseljenek. Az útmutatások között szerepel, hogy a „túlzottan használt” maszkok helyett a templomokban új maszkokat biztosítsanak a hívőknek, akiknek továbbra is egymástól biztonsági távolságra kell helyet foglalniuk a padokban.
A Cei FFP2-es maszkot írt elő a katekizmus órákat tartók számára is, valamint február elsejétől kötelezővé teszi az emlékeztető oltást a katolikus egyetemek tanárai számára, ahogyan ez az olasz állami egyetemeken is életbe lép majd.