Fontos, hogy a választások után az emberekről beszéljenek azok, akik kormányoznak, hiszen az emberek jóléte a lényeges, nem az államot kell erősíteni, hanem több tiszteletet kell adni a polgárnak – mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szenátorjelöltje az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti hírműsorában.
Cseke Attila arról beszélt, Románia jelentős kihívások előtt áll, mindenki közigazgatási átszervezésről beszél, ami hátrányosan érintené a magyar közösséget. Magyar közösségi döntési helyezetek, magyar többségű önkormányzatok szűnnének meg, ezért is fontos, hogy a magyarok ott lehessenek, ahol ezek a döntések megszületnek – hangsúlyozta.
Szerinte a polgároknak kell, hogy legyenek jogai, megvalósításai, sikerei, az állami közigazgatást pedig „közelebb kell hozni„, illetve „minőségileg sokkal jobbá kell tenni a közszolgáltatást, amelyet az állampolgároknak ad az állam„.
Megjegyezte, a következő négy évben Romániában jelentős változások várhatóak, a gazdasági helyzet pedig olyan döntéseket eredményezhet, amelyeknél ha a magyarok nincsenek jelen, hátrányosan érinthetik őket is.
Hangsúlyozta, ezért is nagyon fontos a magyar emberek részvétele a vasárnapi választáson, hogy kinyilvánítsák, mi a magyar közösség akarata és mely programot támogatják.
A hírműsorban Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti RMDSZ-es polgármestere elmondta, arra a jelöltre szavazott, „aki számára egyedüliként fontosak a magyar bölcsődéink, óvodáink, iskoláink, a vállalkozói szféra támogatása, és aki egy élhető jövőt szeretne biztosítani a közösségünknek Erdélyben, Romániában„.
Szerinte olyan jelöltre kell szavazni, aki ismeri és érti a kisközösségek ügyeit és megoldásokat kínál nemcsak az erdélyi magyar családok, de az egész ország problémáira. A polgármester bízik abban, hogy most sem etnikai alapon fognak szavazni a partiumi városban egy olyan államelnökre, aki a kiszámítható jövőért és biztonságért dolgozik.











