Erős országos és balatoni turisztikai szezonra számít idén a Magyar Turisztikai Ügynökség

Kifejezetten jónak ígérkezik az idei országos és ezen belül a balatoni turisztikai szezon – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) csütörtöki ülésén Siófokon.

Juhász Szabolcs ismertette, az év első négy hónapjában országosan 15 százalékkal, a Balatonnál 12 százalékkal nőtt a külföldi vendégéjszakák száma az előző év hasonló időszakához képest. Az üdülőrégióban a belföldi vendégéjszakaszám Veszprémben, Tapolcán és Siófokon emelkedett a legjelentősebben – tette hozzá, és megjegyezte, hogy a kilátások is jók.
Az igazgató az év legfontosabb szakmai feladatának nevezte az online pénztárgépet alkalmazó, illetve jeggyel látogatható vendéglátóegységek és a turisztikai attrakciók csatlakozását a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz (NTAK). A tesztidőszak már zajlik, július elsejétől pedig kötelezővé válik a csatlakozás – tette hozzá.
Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője arról beszélt, hogy a Balaton átlagos vízállása az elmúlt napokban 5 centiméternyit emelkedett, jelenleg 115 centiméter. A hathónapos előrejelzések alapján, figyelembe véve a szélsőséges csapadék-viszonyok lehetőségét is, augusztusra 90-105 centiméter közötti vízállás valószínűsíthető, ami jóval kedvezőbb a tavalyinál – tette hozzá.