György László: négy autóval gyorsítja a kistelepülési diákok felzárkóztatását a Market Építő Zrt.

Négy autóval gyorsítja a kistelepülési diákok felzárkóztatását a Market Építő Zrt – jelentette be a gazdasági stratégiákért és a Tanítsunk Magyarországért program irányításáért felelős kormánybiztos kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

György László elmondta: a Market Építő Zrt. személyautókat biztosít a Tanítsunk Magyarországért program mentorainak, hogy könnyebben és gyorsabban elérjék az általuk segített kistelepülési diákokat.

Munka- és érdemalapú rendszert építünk – jelentette ki a kormánybiztos. Hozzátette: ennek a rendszerépítésnek nagyon fontos fogaskereke a Tanítsunk Magyarországért program, valamint azok a vállalkozások, amelyek magyar nemzetben gondolkodnak, és visszaadnak a közösségeknek abból, amit megtermelnek.

Kifejtette, a 2019 óta működő Tanítsunk Magyarországért program a magyar vállalkozások munkaerő-utánpótlásáról gondoskodik, egyúttal életeket is mentenek vele.

„Ahogy a világon mindenhol, Magyarországon is vannak olyan települések, amelyek távol esnek a továbbtanulási és munkalehetőségektől. Az ilyen településekről induló gyerekek 54 százalékban korai iskolaelhagyóvá válnak, lemorzsolódnak a középfokú intézményekben, nem szereznek szakmát” – magyarázta.

Rámutatott, a lemorzsolódás legfőbb oka, hogy ezek a gyerekek 14 éves korukig nem, vagy csak nagyon ritkán hagyják el a településük határát, számukra „hatalmas ugrást és megpróbáltatást” jelent a rendszeres utazás, az új közösségbe való beilleszkedés.

György László felidézte:

a programmal azt a célt tűzték ki, hogy minden hatodik-hetedik osztályos diák, aki ilyen településen nő fel, kapjon maga mellé egy egyetemista mentort, „nagy testvért”, aki kinyitja előtte a világot, megmutatja az iskolai, munkavállalási, tanulási és kikapcsolódási lehetőségeket. Az egyetemisták minden héten legalább egy napot a mentoráltakkal töltenek

– magyarázta.

A kormánybiztos hangsúlyozta, a programba már 26 egyetem kapcsolódott be csaknem 900 mentorral, akik 115 általános iskola mintegy négyezer diákját támogatták.

Kiemelte, a kezdeményezés nagyon eredményes is, hiszen a tankötelezettségi korhatárt elérők körében egy év mentorálás után 9 százalékponttal mérséklődött a korai iskolaelhagyás aránya.

„Minden 100 forint, amit a programra elköltünk, hosszú távon 260 forintot fial a társadalom számára, de ami ennél is fontosabb: életeket mentünk meg azzal, hogy nem csak általános iskolai végzettséggel helyezkednek el ezek a gyerekek” – fogalmazott.

György László azt mondta:

a továbblépéshez több mentorra, több mobilitásra van szükség, ezért is fontosak a Market Építő Zrt-től kapott autók, amelyeket a cég karbantartással együtt biztosít, vagyis a programnak csak az üzemanyagot kell finanszíroznia.

Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta: nagyra értékelik a mentorok munkáját, mert ők képzik a hidat a diákok, a gazdasági élet és az oktatás között.

A mentorált diákok az utánpótlást jelenthetik számunkra – folytatta, megjegyezve: tudatos utánpótlásképzés jellemzi a cég működését, ezért gyakornoki programokat, képzést, munkalehetőséget, gyakorlati tudást is biztosítanak a szakma iránt érdeklődő tanulók számára.

Felidézte, 2025 nyarán csatlakoztak a Tanítsunk Magyarországért Alapítványhoz, amelynek a munkája „kiválóan illeszkedik” a cég társadalmi felelősség-vállalási projektjeihez. A négy autót azért adták használatra a mentoroknak, hogy megkönnyítsék az alapítványban végzett munkájukat, javítsák a munkájuk minőségét és hatékonyágát

– fűzte hozzá.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy a programban részt vevő diákoknak már két pályaorientációs napot szerveztek, de az alapítványt sok más módon, például sporteszköz vásárlással, nyári táborok támogatásával is segítik.

Scheer Sándor rögzítette, a minőségben, a hatékonyságban, a cselekvésben és a munka erejében hisznek, és bíznak abban, hogy hozzájuk hasonlóan sokan csatlakoznak még, hogy támogassák a Tanítsunk Magyarországért Alapítvány munkáját.