Európa oda jutott, hogy nem tényező a globális politikában – mondta Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri különmegbízottja, főtanácsadója az ukrajnai háború kapcsán a Háború és béke című konferencián kedden.
A Professzorok Batthyány Köre és a Batthyány Lajos Alapítvány budapesti pódiumbeszélgetésén Kalmár Ferenc a keddi, Rijádban megrendezett amerikai-orosz tárgyalásról szólva azt mondta, hogy a találkozó mindenképpen előrelépés, amely egybevág a magyar állásponttal is, mely szerint a háborút diplomáciai úton kell lezárni.
„A fegyverek a frontvonalon nem fognak olyan eredményt elérni, hogy eldöntsék a béke sorsát” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a magyar kormány mindig a béke pártján állt.
Beszélt arról is, hogy hétfőn uniós állam- illetve kormányfők az európai biztonságról egyeztettek Párizsban.
„Európa oda jutott, hogy nem tényező a globális politikában” – mondta arra utalva, hogy az amerikai-orosz tárgyalás az európai vezetők nélkül zajlott a szaúdi fővárosban.
Hozzátette, hogy a magyar kormány igyekszik realista politikát folytatni, és kereskedni az Amerikai Egyesült Államokkal, Oroszországgal és Kínával egyaránt.
Az Emmanuel Macron francia államfő kezdeményezésére összehívott párizsi tanácskozásról Horváth József nyugállományú vezérőrnagy, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója azt mondta, ez egy „megkésett és az Európai Unió potenciálját, vagyis annak hiányát tökéletesen bemutató tárgyalás volt”.
Kitért arra is, hogy a nyugat-európai uniós vezetők napjainkra tudatosan lebontották a hadsereg imázsát.
Hozzátette, az orosz külpolitikai és biztonságpolitikai szakértők tisztában vannak azzal, hogy Ukrajna csatlakozása tovább gyengítené, bomlasztaná az Európai Uniót, ami már így is rossz állapotban van
– fogalmazott.
Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója a párizsi tanácskozásról azt mondta, a gyenge legitimációval rendelkező nyugat-európai uniós vezetők egy népszerűtlen háborút próbálnak eladni a saját lakosságuknak, szavazóiknak úgy, hogy talán az Egyesült Államok sem fogja támogatni őket.
„A politikai döntések már megvannak, viszont a lakossági támogatás, a pénz és a hadsereg hiányzik” – fűzte hozzá.
A háború lezárásának lehetséges forgatókönyveiről szólva kijelentette, hogy
Moszkva igyekszik minél nyugatabbra tolni Oroszország határait, így szerinte a konfliktus befagyása várható.
Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója Zoomon keresztül, Izraelből jelentkezett be a konferenciára.
Arról beszélt, hogy például Izraellel ellentétben Ukrajna nem fontos Donald Trumpnak, hiszen az amerikai elnök követeléseket támasztott feléjük a katonai támogatásért cserébe.
A konfliktus lezárása fontosabb Washington számára, mint az, hogy hogyan zárják le a konfliktust – tette hozzá.
A háború kimeneteléről azt mondta, Oroszország nem csak az ukrán háborút próbálja megnyerni, hanem drámaian át akarja alakítani a globális erőviszonyokat.
„Bevertek egy éket a NATO szívébe, az amerikaiak és az európaiak közé, és ezt nem fogják egyhamar elengedni”
– fogalmazott.