Panyi Miklós: hiszünk abban, hogy a tudásba fektetett energia hosszú távon meghatározza nemzetünk biztonságát

Hiszünk abban, hogy a tudásba és a tehetségbe fektetett energia megtérül és hosszú távon meghatározza nemzetünk versenyképességét, biztonságát és fejlődését – mondta Panyi Miklós csütörtökön Budapesten.

A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán rendezett 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Had- és Rendészettudományi Szekciójának csütörtöki zárórendezvényén kiemelte: aki a köz szolgálatát, azon belül is egy olyan olyan hivatást választ, amelynek célja Magyarország békéjének a biztosítása, a magyar polgárok személyi és vagyonbiztonságának a megóvása akár a saját életének a kockáztatásával is, az tiszteletet parancsol.

„Akik azon dolgoznak, hogy a közösségi szolgálatot, a biztonság és a tudomány világát összekapcsolják, kölcsönösen megtermékenyítsék, összhangba rendezzék, új és újító gondolatokat, ötleteket és megoldásokat alkossanak, a legelkötelezettebbek között is példamutató elhivatottságról tesznek tanúbizonyságot”

– hangsúlyozta az államtitkár.

„Ők úgy szolgálnak és úgy készülnek a szolgálatra, hogy mellette a legmagasabb szintű szakmai kiválóságra törekednek, ezért példát mutatnak a hivatásukkal szembeni alázat, fegyelem, szorgalom kérdésében is” – tette hozzá Panyi Miklós.

Mint mondta, az Országos Tudományos Diákköri Konferenciák több mint három évtizede szolgálják a magyar tudományos életet, fontos szerepet töltenek be a fiatal kutatók, hallgatók szakmai fejlődésében és kiemelt fontosságú részei a magyar felősoktatás tehetséggondozási intézményrendszerének.