Nem tárgyalok a NER tagjaival, ahogy korábban sem tettem soha – írta Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke közösségi oldalán kedden.
A politikus a Facebook-oldalán úgy fogalmazott: senkinek nem adott felhatalmazást arra, hogy a nevében, a közösségük nevében vagy rá hivatkozva bárkivel egyeztessen.
„Ha valaki azt állítja, hogy engem képvisel, vagy arra hivatkozik, hogy velem egyeztetett, az egyszerűen nem mond igazat” – szögezte le.
Radnai Márk a bejegyzésében felidézte, hogy hétfőn megjelent egy cikk, amely „azt próbálja sugallni”, mintha rajta vagy az édesapján keresztül „háttéralkukat lehetne kötni”.
„Valakiknek nagyon fontos, hogy összemossák a nevem a maffiával” – fogalmazott.
Úgy folytatta:
ezzel párhuzamosan több, egymástól független helyről is eljutott hozzá, hogy vannak, akik a nevére hivatkozva tárgyalnak a NER szereplőivel, befolyást vagy személyes előnyt próbálnak szerezni.
„Ezek nem véletlen egybeesések, ahogy az időzítésük sem az” – állapította meg.
A Tisza alelnöke közölte, régóta kap jelzéseket arról, hogy mi történik a háttérben. „Ha valaki azt hiszi, hogy ezek a szálak soha nem érnek össze… téved. Mindennek rendelt ideje van” – írta Radnai Márk.











