UNICEF Magyarország: bárki felléphet a gyermekbántalmazás ellen

A gyerekek védelme közös felelősség, a megfelelő tudás birtokában pedig bárki felléphet a gyermekbántalmazás ellen – erre hívta fel a figyelmet az UNICEF Magyarország az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Az ENSZ Gyermekalapjának magyarországi irodája közölte: gyermekvédelmi kisokost állítottak össze a bántalmazás ellen “Ismerd fel és tegyél ellene!” címmel. Az online kiadvány hasznos gyakorlati tanácsokkal szolgál a szemtanú és a sértett számára, segít felismerni a jeleket, elmagyarázza, hogyan közelíthető meg egy-egy szituáció, valamint konkrét eseteken keresztül világít rá a problémára.
A kiadvány mellett ingyenes oktatóvideók is elérhetők a szervezet honlapján, ezekben szakértők nyújtanak segítséget a leggyakoribb dilemmák és a mindennapokban előforduló nehéz helyzetek megoldására. A kurzust és a kisokost szülőknek és pedagógusoknak is ajánlják – tették hozzá.
Közölték azt is, hogy egy évekkel ezelőtt kifejlesztett mobiltelefonos alkalmazás a gyerekeknek nyújt segítséget. A HelpAPP nevű ingyenes applikáción keresztül a gyerekek megismerhetik az erőszak fajtáit, megtanulhatják felismerni az erőszakos helyzeteket, és tanácsokat kaphatnak arra vonatkozóan, hogy mit lehet tenni az adott szituációban. A gyerekek elsajátíthatják az erőszakmentes megoldási módokat, és megismerhetik saját jogaikat is. Beállítható továbbá egy veszély esetén értesítendő telefonszám is, amelyre az alkalmazás egyetlen gombnyomással elküldi sms-ben a gyermek tartózkodási helyének koordinátáit, ha a gyermek úgy érzi, nincs biztonságban.
A közleményben kitértek arra is, hogy az UNICEF adatai szerint a világon egymilliárd gyereket érint évente szexuális, fizikai vagy pszichológiai erőszak, és közülük évente 40 ezren válnak emberölés áldozatává. A szakértők szerint pedig a koronavírus-járvány okozta bezártság, félelem, egzisztenciális bizonytalanság hatására az utóbbi két évben jelentősen nőtt a gyermekbántalmazási esetek száma.
Az UNICEF Magyarország 2020-ban készített egy reprezentatív, a magyarok gyermekbántalmazással kapcsolatos attitűdjét vizsgáló felmérést, amely szerint a többség (83 százalék) nem tartja elfogadhatónak, hogy a szülő fizikai fenyítéssel “nevelje” gyermekét. Ennek ellenére 14 százalék úgy nyilatkozott, hogy a testi fenyítés része a mindennapok nevelési gyakorlatának, a megkérdezettek 38 százaléka szerint pedig “egy-egy pofontól még nem lesz baja a gyereknek”.
A kutatás során rákérdeztek arra is, hogy a társadalom mit tekint bántalmazásnak: a szóbeli szidalmazást 30 százalék, a telefon elkobzását 14 százalék, a szobafogságot 20 százalék véli annak. Az eredmények azt mutatják, hogy a fizikai bántalmazás mellett a szeretetmegvonást (74 százalék), valamint a “beszédmegvonást” (63 százalék) érzik a magyarok a leginkább bántalmazó gyakorlatnak – ismertették az adatokat.
Az UNICEF arra hívja fel a figyelmet, hogy a bántalmazás jeleit általában sokan észlelik, mégis kevesen mernek lépni, pedig a kutatások azt bizonyítják, a bántalmazott gyerek számára az egyik leginkább traumatizáló tényező a külvilág közönye.