Idősek nappali ellátására építenek otthonokat Mezőtúron

Két új, egyenként harminc ember fogadására alkalmas otthon épül idősek nappali ellátására Mezőtúron főként uniós forrásból, a tervek szerint az egyik épület néhány héten belül, a másik a jövő év végére készül el – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város polgármestere az MTI-vel.

Herczeg Zsolt (Fidesz-KDNP) elmondta: a néhány héten belül elkészülő, Makk József utcai létesítmény a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán nyert 60 millió forintból és az önkormányzat 34 millió forintos forrásából valósul meg – közölte a polgármester.
A jövő év végére elkészülő beruházás forrása a TOP-pályázaton nyert több mint 160 millió forint.
Az otthon a Fóti utcában található önkormányzati tulajdonú ingatlanon épül meg, az épületben a társalgó mellett tálalókonyha, mosókonyha várja majd az időseket és az ott dolgozókat. Az idősek ellátásához, szállításához vásárolnak egy mikrobuszt is.     Herczeg Zsolt elmondta: jelenleg három, idősek nappali ellátását szolgáló létesítmény van Mezőtúron, együtt kilencven ember fogadására alkalmasak. Ezekből az Áchim András utcait lebontják, és az oda járó harminc idős ember kap majd helyet a hamarosan elkészülő Makk József utcai épületben. A településen – a két új létesítmény megépülése után – így a korábbi három helyett négy nappali otthon lesz időseknek, a férőhelyek száma pedig az eddigi kilencvenről százhúszra nő.