Megépül 8,5 milliárd forintból 4,5 kilométeren kétszer egy sávos útszakaszként a 31-es és a 32-es főutak között a Jászberényi elkerülő út harmadik üteme, valamint 1,6 milliárd foirntból megújult a kiskörei Tisza-híd – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Jászberényben.
Mosóczi László a helyszíni bejárást megelőző berényi polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatón a várost elkerülő út harmadik ütemének építéséről elmondta: amint a közbeszerzés lezajlik és az ajánlatokat kiértékelik, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. a lehető legrövidebb időn belül megköti a szerződést a kivitelezővel, hogy a munka minél hamarabb megkezdődhessen, ennek reális ideje tavasszal lesz. A tervek szerint két éven belül készül el a beruházás, a feltárások a végéhez közelednek – tette hozzá. Szólt arról, hogy a helyközi közúti közlekedést biztosító hazai közúthálózat csaknem 32 ezer kilométer, ennek fejlesztéséért, üzemeltetéséért felelős a magyar kormány. Mintegy 31 ezer kilométert üzemeltet a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a maradék ezer kilométert a koncessziós társaságok. Hozzátette, hogy 2010 óta eddig 5500 kilométer út újult meg. A kormány Útprogramjának egyik célja, hogy a megyei jogú városokat, megyeszékhelyeket, nagyobb ipari parkokat bekössék a gyorsforgalmi úthálózatba, továbbá, hogy az országhatárok irányába tartó autóutak, autópályák érjék el az országhatárokat 2023-ig, ehhez a szomszédos ország fogadókészésge is szükséges – ismertette. Cél az is, 2023-2024-re minden magyar településről harminc percen belül elérhető legyen egy gyorsforgalmi útszakasz. Az Útprogram 2024-ig tervezett összege jelenleg 3200 milliárd forint. Az előkészítés, tervezés alatt álló útszakaszok – amelyek kivitelezéséről még nem döntött a kormány – forrásai még nincsenek benne a programban- fűzte hozzá. A 3200 milliárd forintból már 1800 milliárd forintot a hazai költségvetés biztosít, ez a részarány egyre nő – számolt be. Várhatóan a következő, 2021-től 2027-ig tartó programozási ciklusban már csak 200-300 milliárd forint fordítható európai uniós forrásokból útépítésekre, ezek is csak a transzeurópai közlekedési hálózat magyarországi szakaszaira. Megemlítette, hogy az Útprogram mellett fokozott figyelmet szentelnek az utak felújítására is.A Komplex útfelújítási program, a Terület-és településfejlesztési operatív program (TOP) és a Magyar falu program keretén belül is biztosítottak források utak felújítására. Mosóczi László kitért arra is, hogy jelenleg folyamatban van, és a tervek szerint 2020 december végén fejeződik be a Rákos-Hatvan vasútvonal felújítása. 2021-tól szeretné a MÁV a Budapest és Jászberény közötti átszállásmentes közlekedést is biztosítani. Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: Jászberény gazdasága kiemelkedően jól teljesít, a legnagyobb gazdasági fejlődést jelenti a jászberényi elkerülő harmadik szakaszának megépülése. Szabó Tamás, Jászberény polgármestere (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy a jászberényi elkerülő harmadik ütemének elkészültével gyökeresen meg fog változni a város élete, elkerüli a kamionforgalom a belvárost. Mosóczi László az MTI-nek elmondta, hogy főként a Komplex útfelújítási program tartalmazza műtárgyak felújítását is. A 32 ezer kilométer helyközi közúti közlekedést biztosító úthálózat 13 ezer műtárgyat tartalmaz. Hozzátette: Magyarország egyetlen vegyes használatú közúti és vasúti átkelője a kiskörei Tisza-híd, amely bár biztonságos volt, leromlott a műszaki állapota. A magyar állam döntött arról, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Államvasutak Zrt. közösen végezzék el a híd felújítását, ehhez biztosítottak 1,6 milliárd forintot. A felújítást követően a híd már használható, jelenleg az utómunkálatok zajlanak – tette hozzá.