Stratégiai megállapodást kötött a kecskeméti színház és az egyetem

Stratégiai megállapodást kötött a nemrégiben nemzetivé minősített kecskeméti Katona József Színház és a Neumann János Egyetem csütörtökön a Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. újonnan felépült campusán.

Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora elmondta: a kecskeméti felsőoktatás egyik alapfeladatának tekintik, hogy hallgatóik a sokoldalú képzés és felkészítés mellett a kultúra iránt is fogékony, a színházművészetre nyitott értelmiségiekké váljanak.
A rektor szerint a kecskeméti színház nemzetivé minősítése az intézményben folyó szakmai és művészi munkának az elismerése. Az együttműködés révén pedig ennek megismerése is megvalósulhat, hiszen a teátrum a jövőben a hallgatókon túl az az egyetem oktatóinak is kínál majd lehetőségeket.
Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója szerint az egyetemen és a színházban is kiemelt jelentősége van a tanulás és a szórakozás kiegyenlített jelenlétének, hiszen mindkét intézmény célja tudást és élményt adni a hallgatóknak és a nézőknek.
Az igazgató emlékeztetett arra, hogy megújult marketingstratégiájukban partnerként tekintenek az egyetemre. Örömmel vennék, ha az egyetemisták szívesen választanák a színházat feltöltődésre, hiszen a fiatalok jelentik a kultúrafogyasztó közönség következő bázisát – tette hozzá.
Réczei Tamás, a kecskeméti Katona József Színház művészeti vezetője elmondta: az együttműködés értelmében a következő szemesztertől az egyetemen felvehető lesz egy limitált létszámmal működő színházi kurzus. A modult – annak ellenére, hogy a pedagógusképző kar hirdeti meg – bármelyik kar hallgatója felveheti majd. Ennek keretében a színházlátogatást elemző és értelmező munka kíséri.
A teátrum által általános és középiskolásoknak korábban életre hívott Nulladik óra program átalakításával, szempontrendszerrel segítik majd a színházi előadásokra beülő hallgatókat, ami alapján később, az egyetemi kurzuson közösen átbeszélhetik, kielemezhetik a látottakat.
A művészeti vezető hangsúlyozta: egyetemi bérletkonstrukciót is kialakítanak, amelyben két nagyszínházi és egy szabadon választható kisszínházi előadás szerepel majd. Szorosabbra fonják a kapcsolatot a Hallgatói Önkormányzattal is, hogy nyereményjátékokkal és rendezvényeken való részvétellel is intenzívebben jelen lehessen a színház az egyetemi korosztály életében.
Réczei Tamás beszélt arról is, hogy a középiskolákban kedvelt osztálytermi előadások mintájára az egyetemen is megvalósítanának egy hasonló kezdeményezést, továbbá a teátrum tanévenként négy színházi bérlettel is támogatja majd a legkiemelkedőbb tanulmányi átlaggal rendelkező hallgatókat.
Rigó Róbert, a Neumann János Egyetem Pedagógusképző Karának dékánja elmondta: fontosnak tartják, hogy hallgatóik látogassák a helyi kulturális intézményeket, hiszen akkor fogják majd a gyermekeket a művészetek szeretetére, a színház látogatására nevelni, ha ők maguk is színházba járó, a kultúra és a művészetek iránt érdeklődő értelmiségiek lesznek.