Tiszaroffon több mint 350 millió forintból fejlesztik a turizmust

Több mint 350 millió forint hazai forrásból fejlesztik a horgászturizmust a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaroffon, a kivitelezés a tervek szerint nyár elején kezdődik, és az év végéig tart – közölte a mintegy ezerötszáz lakosú Tisza-tó környéki település vezetője szerdán az MTI-vel.

Vankóné Jekli Anikó (független) elmondta: a 350 millió forint vissza nem térítendő támogatást a Belügyminisztérium pályázatán nyerték.     Ismertette: a teljes egészében támogatott beruházás tervei már elkészültek, ezt követően az engedélyek beszerzése, közbeszerzés zajlik. Bíznak abban, hogy a közműszolgáltatók segítőkészek lesznek, mivel tartani kell a határidőket – jegyezte meg.     A beruházás részleteiről elmondta: az önkormányzat egy régi ingatlanában turisztikai látogatóközpontot alakítanak ki, ahol iroda, üzlet, tárgyaló, vizesblokk kap majd helyet. Emellett egy teljesen új épület létesül rendezvénytérrel, csónaktárolóval, a tetején pedig apartmanokkal a vendégeknek – tájékoztatott.     Szólt arról, hogy évről évre nő a Tisza-tóhoz látogató horgászok száma, az egyik közkedvelt célpont Tiszaroff. A község a hazai pergető horgászat egyik közismert helyszíne. A Magyar Országos Horgász Szövetség tavaly a településen rendezte meg az Európa-bajnokság hazai előválogatóját.