Vádat emeltek egy 22 évvel ezelőtti gyilkossági kísérlet ügyében

Vádat emelt egy 22 évvel ezelőtti gyilkossági kísérlet ügyében a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki annak idején késsel megtámadott és kíméletlenül összeszurkált egy nőt Kecskeméten – közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

A gyanúsított kilétére azt követően derült fény, hogy 2016 őszén a férfi egy másik büntetőügy vádlottjaként a bírósági tárgyalás napján nyilvános telefonfülkéből bejelentette, hogy a bíróságot két csőbombával fel fogja robbantani.
A vádirat szerint 2001 tavaszán az akkor 16 éves férfi  Kecskeméten ismerkedett meg a prostitúcióból élő nővel, akinek igénybe akarta venni a szolgáltatásait. A nő azonban elzárkózott ettől, mert a férfinak nem volt gépkocsija.
A fiatal férfi a visszautasítás ellenére kereste a kapcsolatot a nővel. Végül 2001. április 11-én este az utcán dühében hátulról megragadta őt, befogta a száját, majd egy késsel megvágta a nyakát és a felsőtestén többször megszúrta. Járókelők végül felfigyeltek a nő kiabálására, és megzavarták a vádlottat, aki elmenekült a helyszínről.
A nő életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg – írták.
Az ügyészség a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlettel és közveszéllyel fenyegetés bűntettével vádolja, bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt – áll a közleményben.