51 ezer szűrést végzett a négy hazai orvosképző

Eddig 51 ezer koronavírus-szűrést végzett a négy hazai orvosképző – mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: a maszk hordása zárt térben még mindig fontos, hiszen naponta átlag húsz új esetet regisztrálnak, és minden egyes eset mögött lehetnek olyanok, akik kevés tünettel rendelkeznek, így betegségüket nem bizonyítják.
A betegek tíz százalékát jelentő szuperfertőzők akár százakat is megfertőzhetnek – hangsúlyozta.
A rektor elmondta, van esély arra, hogy novemberre elkészül a védőoltás.
A vakcina valószínűleg a 65 felettieknek, a betegségeik miatt rizikócsoportba sorolandóknak, a korházi dolgozóknak és az idősotthonok személyzetének lesz kötelező – fűzte hozzá Merkely Béla.