A nevelőszülői hálózat megerősítése a cél

A gyermekvédelemben az a cél, hogy minél jobban erősítsük a nevelőszülői hálózatot – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a 23. alkalommal megrendezett Ágota Tábor megnyitója előtt hétfőn, a Békés megyei Doboz melletti Szanazug üdülőtelepen. 

Fülöp Attila, aki az évenkénti tábor visszatérő vendége, hangsúlyozta: minden gyermeknek családban van a helye, és a nevelőszülői hálózat erősítésével megteremtik a családi élet
melegét azoknak a gyermekeknek is, akiknek a vér szerint családjukban ez nem adatott meg.
A szanazugi üdülőtáborban, amely a Fekete- és a Fehér-Körös összefolyásánál épült, az Ágota Alapítvány és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató szervezésében tartják az állami gondozásban élő fiatalok országos találkozóját. Az önkéntes segítőkkel együtt csaknem 600-an gyűltek össze a 10 napos táborozásra.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök azt mondta: a táborban a fiatalak testi és szellemi értelemben is gyarapodhatnak.
A táborba az egyházmegye által gondozott, család nélkül élő gyermekek mellett az ország valamennyi megyéjéből érkeztek fiatalok, lakásotthonokból, a nevelőszülői hálózatból.
A találkozón élményprogramokkal, de terapeutikus foglalkozással is lehetőséget adnak a fiataloknak egymás jobb megismerésére, saját értékeik tudatosítására.