Az Emmi egymilliárd forinttal segíti a független előadóművészeket

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága a veszélyhelyzet kihirdetése óta dolgozik a károk felmérésén és enyhítésének megoldásán. Ennek eredményeképpen sikerült egymilliárd forintot átcsoportosítani a független művészek megsegítésére, ezt az összeget Köszönjük Magyarország néven, pályázat útján osztják szét a bevétel nélkül maradt előadóknak.

Az Emmi szombati közleményében kiemelték: a világjárvány okozta veszélyhelyzet számos kulturális területet hozott nehéz helyzetbe. A rendezvények, előadások és koncertek elmaradása nemcsak az intézményeknek okozott drasztikus bevételkiesést, hanem kiemelten sújtotta azokat, akik vállalkozóként mint független előadó szerződtek egy-egy intézményhez.
Közölték: a Köszönjük Magyarország című pályázatot a nemzetstratégiai intézmények, szervezetek bonyolítják le, és saját hatáskörükben döntenek a támogatásokról is.
A Nemzeti Színház a független színészeknek, színházi dolgozóknak, bábszínészeknek tesz közzé felhívást, a Hagyományok Háza a népzenei, néptánc- és cigányzenei művészeket, a Nemzeti Táncszínház a kortárs tánc művészeit támogatja; a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ az artistáknak, cirkuszi dolgozóknak, a Petőfi Irodalmi Múzeum a könnyűzenei és egyéb előadóművészeknek, a Filharmónia Magyarország Kft. a komolyzenei alkotóknak, míg a BMC Budapest Music Center a fiatal dzsesszzenészeknek nyújt segítséget.
A munka nélkül maradt művészek nem tétlenkednek a hirtelen jött szabadidőben sem, társadalmi szerepvállalásukat az Emmi példamutatónak nevezte. Sokan vállalnak karitatív munkákat idősek támogatására, videók révén diákokat segítenek a tanulásban, mások próbákkal teszik hasznossá az otthon töltött időt – írták.
Mivel a kultúra felelőssége, hogy a szellemi életet táplálja és a kiegyensúlyozott léthez szükséges lelki erőt átadja az embereknek, a pályázatokat nem rászorultsági alapon, hanem feladatvállalás után ítélik a pályázóknak – hangsúlyozták. A felhívással azt akarják erősíteni, hogy a kulturális dolgozók munkája létfontosságú és társadalmilag rendkívül hasznos. Ezen kívül a kulturális élet vérkeringésének újbóli megindítása “olajozottabb” lehet az aktív munkában tartott művészekkel – tették hozzá.
Közölték: az egyes ágazatoknak szóló felhívásokat a nemzetstratégiai intézmények saját honlapjukon teszik közzé.