Banai Péter Benő: a gazdaság sikeresen újraindult a járvány után

A magyar gazdaság sikeresen újraindult a járvány után – értékelt Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára a 2021-es költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat vitáját megnyitó felszólalásában szerdán az Országgyűlésben.

Az államháztartásért felelős államtitkár kifejtette: a koronavírus-járvány kitörése jelentős kihívások elé állította világszerte az országokat 2020 után és 2021-ben is. A járvány negatív hatásai globálisan és Magyarországon is felülírták a korábbi gazdasági kilátásokat – emlékeztett.
Hangsúlyozta: a korábbi évek költségvetési és pénzügyi, gazdasági eredményei azonban biztos alapot teremtettek a koronavírus-járvány negatív hatásainak enyhítésére, mindez lehetővé tette a magyar gazdaság sikeres újraindítását és a tavalyi évben elért rekordméretű növekedést. A lendület a háború és a szankciók negatív hatásai mellett idén is folytatódott mind a gazdasági növekedés, mind pedig a munkaerőpiac stabilitásának megőrzése terén – értékelt Banai Péter Benő.