Biztonságban zajlottak a szakmai érettségik országszerte

Rendben, biztonságban zajlottak a szakmai érettségik országszerte. Összesen mintegy ötven szakmai érettségi tantárgyból adhattak számot a tudásukról csütörtökön a diákok. Emellett elindult már a szakmai vizsgáztatás is, amely szintén az előzetes terveknek megfelelően halad – tájékoztatta Schanda Tamás az MTI-t.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: a május 4-ével indult időszakban eddig gyakorlati vizsgákat tehettek a tanulók, az írásbelik pedig május 25-én kezdődnek. Szóbelik most a szakképzésben sem lesznek. Az államtitkár kifejtette: mind az egyes intézmények, mind a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal jól áll az ezekre való felkészüléssel. A tételek csomagolása megtörtént, most a futároknak készítik elő, hogy május 19-től át tudják venni azokat – mondta.
Hozzátette: természetesen a fertőzés elleni védekezéshez szükséges eszközöket is biztosítják az oktatóknak és a diákoknak, és a szakképzési centrumok maguk is készítettek maszkokat a vizsgázóknak.
“A körülmények tehát biztonságosak, de amelyik tanuló inkább úgy döntött, hogy elhalasztja a vizsgát, minden negatív következmény nélkül megtehette” – jelentette ki.
Schanda Tamás arról is beszélt, hogy most különösen nagy szükség van a megfelelő szakmai tudással bíró fiatalokra. A magyar gazdaság az elmúlt egy évtizedben kiemelkedő eredményeket tudott felmutatni. “A kormányzati intézkedéseknek és az emberek fegyelmezettségének köszönhetően sikeres volt a járvány elleni védekezés első szakasza, így most szigorú menetrend szerint, fokozatosan újra tudjuk indítani az életet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt volna” – közölte.
Az egészség és az élet védelme az első, de közben arra is folyamatosan figyelnünk kell, hogy a gazdaság vissza tudjon erősödni. Ehhez pedig elengedhetetlen a magas színvonalú szakképzés. A rendszer átalakítása – amelynek keretében átlagosan 30 százalékkal nő az oktatók bére, és a tanulók is magas ösztöndíjakhoz juthatnak – tehát aktuálisabb, mint valaha – emelte ki az államtitkár, hozzátéve, hogy ez az egyik kulcsfontosságú lépés ahhoz, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek.