ITM: a jótállási szabályok betartását ellenőrizte a fogyasztóvédelem

Új időszámítás kezdődött a jótállásban Magyarországon a bő másfél évtizedig változatlan szabályozás tavalyi év elején életbe lépett, átfogó korszerűsítésével. A vásárlók jogait erősítő új rendelkezések betartását januártól decemberig több mint 1100 helyszínen ellenőrizte a fogyasztóvédelmi hatóság. A vevőknek szóló tájékoztatásokban még javítottak is az üzletek 2020-hoz képest, a jótállási jeggyel összefüggő több mulasztás miatt összesített teljesítményük azonban romlott. Pedig idén januártól uniós irányelv alapján további, bár ezúttal kisebb léptékű változásokhoz kell alkalmazkodniuk – tájékoztatott szerdai közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A kormány az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére egyebek mellett az eladási árhoz igazodó jótállással frissítette fel a szabályozást. A korábbi egységesen egy évvel szemben a termék árától függően kétszer-háromszor hosszabb lehet a jótállási idő. A vállalkozásoknak rövid időn belül javítaniuk vagy cserélniük kell a meghibásodott jótállásköteles termékeket. A rendelkezések egyértelműen kimondják, hogy a garanciális ügyintézéshez nem követelhető meg az eredeti csomagolás, lehetővé teszik az elektronikus jótállási jegyek kiállítását. A korszerűsített előírásokat könnyen áttekinthető infografika összegzi – emlékeztetett a minisztérium.
A fogyasztóvédelmi hatóság 2021-ben egész évben ellenőrizte az új előírások betartását. Összesen 1115 kereskedelmi egységben fordultak meg, 633 boltnál találtak kisebb-nagyobb mulasztásokat. A tavalyelőtti 44 százalékosról így 57 százalékosra romlott a jótállás-szavatossággal kapcsolatos kifogásolási arány. Tízből tehát majdnem hat üzletnek nem sikerült hiánytalanul lekövetnie a megváltozott előírásokat. Sokan még a korábbi, 17 évig hatályban volt rendelkezéseknek sem tettek eleget maradéktalanul.
A hatósági szakemberek összesen több mint 1900, szavatossággal, jótállással kapcsolatos tájékoztatást vizsgáltak, az üzletben, ügyfélszolgálaton kihelyezettektől a szóban vagy levélben közölt információkig. 345 esetben tapasztaltak jogsértést, a 18 százalékos kifogásolási arány hajszállal kedvezőbb a megelőző évinél. A leggyakrabban, nagyjából minden nyolcadik esetben az igényérvényesítési határidőkről szóló tájékoztatás bizonyult félrevezetőnek.
A kormányhivatalok fogyasztói panaszok alapján és próbavásárlásokkal összesen 640 ellenőrzést végeztek el a jótállási jegyek kapcsán, az esetek hatvan százalékában tártak fel mulasztást. A jogsértési toplista élén e körben a jogszabály által előírt tartalmi elemek hiánya állt. A jótállási jegyek több mint harmada nem tükrözte megfelelően a 2021-től hatályos rendelkezéseket. Mintegy tizedükön nem tüntették fel a fogyasztói jogok érvényesíthetőségének feltételeit és hozzávetőleg ugyanennyiszer a termék árának megfelelő jótállási időt. A helyes jogalkalmazás megkönnyítése érdekében az ITM már ősszel jótállási jegy mintát készített és tett közzé, amelyet mostanáig több mint ezerötszáz alkalommal töltöttek le.
Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: „a kollégák a jótállás-szavatossági ellenőrzések alapján, a súlyosabb hiányosságok miatt összesen több mint 43 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki. 2022-től uniós szintű szabályváltozás nyomán erősödnek tovább a fogyasztók jogai. Minőségi kifogás esetén a korábbi fél helyett egy éven át a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy a termék hibája a gyártáskor keletkezett-e, vagy nem rendeltetésszerű használatból ered”.